Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)

Fehér Erzsébet: József Attila ismeretlen versfogalmazványa

Szó, mint csecsemőnek a mosoly. Veregetés a lónak. Szó. De tiszta értelmű, komoly tagja a szónak . . . A kéziratban : Szó, mert velünk szólal a paraszt napnak esőnek, földnek, szó, [amiként] mint költeménnyel szólok a dallal lenge időnek mondom lepke ugyanazt Szó, mint csecsemőnek a mosoly [simogatás az ebnek] veregetés a lónak szó, de tiszta értelmű, komoly nyelve a szónak. „Eke és ásó" — a megnyilatkozni tudás. Az egyetlen szó, amelyet megért a föld és válaszul párolgó kenyeret tesz az ország asztalára. Akaratot, érzelmet vele nyilvánít a „nehéz szavú paraszt", mint csecsemő, ha mosolyog. Ez az önbecsülés, a megbecsülés, biztosíték a világba szóródás ellen, a „Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek nem jut kapanyél?" kínzó problémájának megoldása. A cél és program. . . . Hallgatom az álmodó falut. Szorongó álmok szállnak ; meg-megrebbentik az elaludt árnyú fűszálat. A kéziraton : Szó . . . Hallom az álmodó falut. Szorongó álmok szállnak meg-megriasztják az elaludt árnyú fűszálat. Nemcsak hallja, hanem tudatosan figyeli is, hogy a tájra súlyosodé „szorongó álmokéból kibontakozik-e valami. Alszanak az egek, a mezők. Ostorok, csizmák, kések. Lombok közt a tiszta, tág közök. S a levélrések. A kéziraton S alszanak az egek, a mezők ostorok, csizmák, kések Lombok közt a tág, tiszta közök s a levélrések. A vers elején még élő tájra, a házra és a szerszámokra az ember tompa álma nehezül. De alszanak a falu munkában és reményekben kifáradt lakói.