Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)

Fehér Erzsébet: József Attila ismeretlen versfogalmazványa

tekintést, az erők számbavételét. — Itt a versszak utolsó két sorában hangot vált a költő : a tájleírásból nyíltan bontakozik ki politikai mondanivalója. A pajta, ahol az állatok télirevalóját tartják, az erőgyűjtés szimbóluma lesz. A „repedt" jelzővel még mond valamit külsejéről is, de figyelmét más foglalkoztatja : Benne csend van. Mintha valami elhangzott volna csengve. Fontolni lehet, nem hallani. Nincs, csak a csendje. A kéziraton : Benne csönd van. Mintha valami [csengőn] elhangzott volna csengve. A csend azért annyira sűrű, szinte tapintható, mert röviddel előbb még nem volt. Valami más volt : hang, mozdulás. Tétova volt, bizonytalan, alig hallható. Most már nincs, csak a hiánya, az emléke ; gyéren, mint karcsú kis füst : a remény. És a példája talán. — A négy, kurta kis mondat csupa izgatottság. S ahogy földerül az értelem, megérti, hogy itt más szó nem eshetett, mint ami dereng : eke és ásó. A kéziraton : S ahogy földerül az értelem végül megérti, más szó nem hangzott el, mint ami dereng eke és ásó. Ahogy az értelem fényénél nézi a falu életét, visszahallja, amit a „repedt pajta" csendjében már „nem hallani", csak „fontolni lehet": a sokszor, de mindig egyformán fogalmazott paraszti követelést : „eke és ásó". A jelszóba foglalt két egyszerű termelőeszköz az emberibb élet biztosítékát jelenti : tulajdont, jogokat, munkát, kenyeret. „Itt más szó nem eshetett." A végleges szöveg feltételes múltja a szükségszerűséget jobban kifejezi. — Ezen áll vagy bukik „szép fajunk" további sorsa : a „gödörlakó mezítlábasok"-é, a „munkátlan munkások"-é. A költő várja, hogy a dolgok logikája előbb-utóbb mindenkit erre a következtetésre vezessen : „eke és ásó". Nem legényszitok, nem leánysírás a szava a parasztnak (A kézirat áthúzott két sora) Tudja, hogy pillanatnyi hangulatok nem befolyásolhatják az egyszer már kimondott szót. Ezért marad ki a szövegből ez a két sor. Lágyítaná a mondanivaló keménységét és ko molyságát. Szó, mert velünk szólal a paraszt napnak, esőnek, földnek. Szó, mint szóval mondom én el azt gondos időnek.