Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)

V. Nyilassy Vilma: Előszó helyett... (Az irodalmi miizeum problémáiról)

Sajnos igen szerény, sőt szegény gyűjteményre számíthatunk e téren. Egyrészt azért, mert íróink közül sokszor éppen a legnagyobbaknak volt legkevesebb hagyakoznivalójuk az utókor számára ; meg azért is, mert idejében nem gondolt rá a figyelem, hogy megőrizze a keveset is. A felbukkanó régi emlékeket ma már nehezen lehet kétség nélkül hitelesíteni. Vigyáznia kell a múzeumnak — de az emberek közösségének is ! —, hogy legalább a közelmúltban elhalt nagyjaink hagyatéka ne menjen veszendőbe. Célszerű és indokolt, hogy a tárgy relikviáknak kizárólag az irodalmi múzeum legyen gyűjtője és őrizője. Az irodalmi múzeumnak az írói arcképábrázolásokra és irodalmi művek illusztrációira irányuló gyűjtőtevékenysége érintkezik a képzőművészeti és a történeti múzeumok feladataival; a gyűjtés szempontjai azonban különbözők. Az irodalmi múzeum mindenekelőtt a hiteles portrék (festmény, grafika, szobor, érem) felkutatására törekszik szisztematikusan — hitelesnek az íróról életében készült portrékat, vagyis festő és szobrász kortársak alkotásait tekintve —, s e hitelesség igényének alárendeli az ábrázolás művészeti értékét. Kései ábrázolások esetében az irodalmi múzeum a portré művészeti értéke és a hiteles jellemábrázolás szempontja szerint válogatja össze gyűjteményét. Az illusztrációk gyűjtése sokkal problematikusabb feladat. Mert ha nem dicsekedhetünk a magyar íróportrék különös gazdagságával, az irodalmi művek illusztrációinak — céljának megfelelő illusztrációknak ! — hiánya meg éppen nyomasztó. Az irodalmi muzeológiának szüksége van a művek szemléletes megjelenítésére, de előbb a műfajt" kell életre kelteni ahhoz, hogy illusztráció-gyűjtemény kialakítására gondolni lehessen. A múlt évben hirdetett illusztráció-pályázat, és a beérkezett művekből rendezett kiállítás már sikeres kezdeménynek mondható. Illusztrációk esetében az érzelmi, hangulati egyezést tekinthetjük a gyűjtés szempontjának ; az író-portrékra vonatkozó, bizonyos értelemben történelmi elv alapján az illusztrációk „hitelessége" nem mérhető. Sokszor hangsúlyozzuk, hogy az irodalmi muzeológia az irodalom életét, fejlődését művelődéstörténeti egységében tárja fel, és szemlélteti a kiállításokon. A múzeum azonban nem terjesztheti ki gyűjtőkörét általános művelődéstörténeti dokumentumokra, ez túlságosan messzire vezetné saját feladatától. Az ún. korfestő dokumentumokat egyrészt társmúzeumok közreműködésével, másrészt sikeres másolatokban illeszti kiállításaiba. Muzeális értékű gyűjteményét széleskörű dokumentációs anyaggal kell kiegészítenie. Archívumában az írók környezetének (táj, család, baráti kör, társadalmi îlet) dokumentumai mellett fényképnyilvántartásba kell vennie az egész ország területén mindazokat a helyeket, házakat, amelyek íróink emlékét őrzik ; az emléktáblákat, köztéri szobrokat, síremlékeket ugyancsak. E munkája során is belekapcsolódik a múzeum a helyi hagyomány-gyűjtés eleven áramába, sőt serkentheti azt, mint ahogy feladata a vidéki emlékmúzeumok, emlékszobák életrehívása is. Nem feledkezhet meg a múzeum az írók „megszólaltatásáról", kortársak, barátok visszaemlékezéseiről s a nép ajkán élő emlékekről sem. Adattára és hangfelvételei nemcsak az életrajzi kutatásokat segíthetik, hanem a múzeumlátogatók élményeit is gazdagíthatják. Mindezen gyűjtőmunkájának eredményéhez csak fokozatosan, pénzügyi és létszámkeretének realitásában, igények és lehetőségek józan mérlegelésével juthat el a múzeum, de el kell jutnia.