Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)

Győry Jánosné: Irodalmi kéziratok restaurálása

lefényképeztetjük, a kezelés előtt. Megnézzük, milyen káros behatás érte a kéziratot. Ha gombásodás jelei mutatkoznak rajta, fertőtlenítjük. Ennek leghatásosabb módszere a gázosítás, mely elpusztítja a baktériumokat. Jó felszerelés mellett ez igen egyszerű, mert az anyag ömlesztett állapotban kerül a gázkamrába, és a legkisebb törődés vagy zúzódás nélkül kerül ki. Ilyen géppel csak az Országos Levéltár rendelkezik, másutt tehát egyszerűbb eszközökkel, szerényebb körülmények között kell dolgoznunk. A Petőfi Irodalmi Múzeum felszerelése még igen kezdetleges, de mivel itt nem tömegmunkáról van szó, a kérdés itt is megoldható. Ha az anyagon penészfoltok mutatkoznak, a fertőtlenítés után csak abban az esetben gondoljunk a foltok eltávolítására, ha kiállítás céljára készítjük elő. Ebben az esetben megtisztítjuk az általános szennyeződéstől, olyan anyaggal, amely nem rongálja a kéziratot. Erre alkalmas a széntetraklorid. Ha nem nagy a szennyeződés, ez a tisztítás elegendő. A penészfoltok eltávolítása fürösztéssel történik. Az ismert fürösztőeljárasok nem teljesen közömbösek a papír anyagára, ezért a legnagyobb körültekintéssel nyúljunk hozzá. Tíz-tizenöt év múltán a papír megvékonyodik és lazává lesz. Birtokában vagyunk egy emulziós anyagnak, amellyel a fürösztés és száradás után átkenve megerősíthetjük a papír anyagát. Ez olvashatóbbá teszi a betűket, felfrissíti a metszetet vagy kéziratot. Előnye, hogy emulziós felület keletkezik rajta, mely védi a levegőtől, a víztől és általában regenerálja a papírt. Minden esetben vizsgáljuk meg a kéziratot, szükséges-e a bevonás. Ha az emulziós réteg megszáradt, vízzel többé nem moshatjuk le. Az emulzió folyékony halmazállapotú, sűrű minőségben ragasztóanyagul szolgál és vízzel hígítva bevonásra alkalmas. A hígítás mennyiségét csak kísérlet útján eszközöljük, mert kellő hígítás hiányában nem természetes fényt kap, azaz celofán bevonásra emlékeztet, ami a régi kéziratoknál és metszeteknél esztétikai hiba. Egyes esetekben mégsem kerülhetjük el a bevonást. Gondolok ilyenkor az Ady-kéziratokra. melyek kizárólag ceruzával íródtak, s a leggondosabb raktározás mellett is, feldolgozás közben, állandóan kopnak, s elmosódnak. Idejében kell kezelésbe venni. Ha tisztítás után emulzióval bevonjuk, többé nem kopik, sőt a radírozás sem tudja a szöveget eltüntetni. József Attila is előszeretettel forgatta toll helyett a ceruzát, így az ő anyagával is hasonlóképpen kell eljárni, mindig szem előtt tartva a kézirat épségben tartását és a további romlás elleni óvóintézkedéseket. Majdnem minden kézirat vagy metszet védelme más és más eljárást követel és nagyon tisztában kell lenni, milyen vegyi hatásnak tesszük ki a kéziratot. A fent leírt módon főleg metszeteket tisztíthatunk, de a fürösztést nem ajánljuk olyan kézirathoz, mely tintával íródott. A XVII. században használt csersavtinta bizonyos fokig ellenáll ugyan, különösen ha erősen vizes oldatban fürösztjük a lehető legkevesebb vegyszerrel. Ha a tinta elvégezte már a jó mmőségű merített papíron a maga romboló munkáját (nyilván mindenki látott már olyan iratot, melyen a betűk vastagítása nyomán, vagy a tintapaca helyén a papír eltűnt), ez a tintában levő savnak köszönhető : a papíranyag egyébként jó állapotban maradt, a tinta nyomán azonban kilyukadt. Ezeket az iratokat enyhén lúgos fürdőben áztatva megóvhatjuk a további marástól. Különös gondot okoz és sokkal nagyobb pusztulásnak van kitéve a rossz minőségű papír, mely gyengeségénél fogva tíz-húsz év alatt annyira romlik, hogy megvédése igen nagy feladatot ró a restaurátorokra. Nem is beszélve a rossz minőségű tintáról, mely nemcsak a víz, de már a nedvesség hatására is elmosódik. Gondolok itt a Petőfi Irodalmi Múzeum birtokában levő Jókai-kéziratokra, melyek elég jó