Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)

Fehér Erzsébet: József Attila ismeretlen versfogalmazványa

Alszanak a nyers, nehéz szavú, kiszikkadó parasztok. Dombocskán, mint szívükön a bú, ülök. Virrasztok. A kéziraton : Alszanak a nyers, nehéz szavú kiszikkadó parasztok. Vív szívükben a harag, a bú. Én csak virrasztok. A végleges szöveg utolsó két sora kanyarodó, nagy mozdulattal fogja át az egész verset A költő a kis dombocska : a felelősségtudat magaslatáról nézte a falut, a hozzá tartozó tájat — bennük és általuk az ember titkos, ki nem mondott vágyait és a távlatokat. — A variáns utolsó előtti sorát teljesen megváltoztatta : a fáradt faluban még nem gyűlt össze a harag robbanóanyaga. Az utolsó rövid mondat tömör ,,ars poetica". A költő hivatásának és szerepének rövid összefoglalása, hisz ő gondolkodik, ő beszél — ő virraszt az alvó falu felett. — A magyar táj jelenségeiben a magyar paraszt életét méri föl ,,az adott világ varázsainak mérnöke". Őt látja a tájban és képeivel fejezi ki azt, ami a formákon túl van : a korban, a tudatokban, az emberi életek mélyén.