Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)
Győry Jánosné: Irodalmi kéziratok restaurálása
GYŐRY JÁ NOSNÉ IRODALMI KÉZIRATOK RESTAURÁLÁSA Mielőtt irodalmi emlékeink megóvásáról és restaurálásáról beszélnénk, szögezzük le azt a tényt, hogy nálunk ez a munka igen fiatal múltra tekinthet vissza. Azt mondhatjuk, a felszabadulással veszi kezdetét. Nem mintha nem lett volna rá már előzőleg szükség, hiszen értékes kézirataink, féltett irodalmi kincseink kellő gondozás hiányában mindig is rongálódtak. A második világháborúban sok anyag megsemmisült, a megmaradtak pedig legjobb úton haladtak a pusztulás felé. Államunk itt is óriási lépést tett előre, mert ma már alig akad könyvtár, levéltár, múzeum, ahol ne tennének a kéziratok pusztulása ellen óvó intézkedéseket. Igen sok a tennivaló ezen a téren s bár a munka állandóan folyik, mindig többen lesznek, akik restaurálással foglalkoznak. Könyvtáraink egyre ontják az anyagot. Igen helyes lenne egy központi restauráló üzem felállítása, mert ez kedvezőbbé tenné a javítás feltételeit. Ha egy helyen modern berendezéssel, felszereléssel, megfelelő laboratóriummal ellátott műhelyben végeznénk a kísérleteket és egyben a munkát, akkor elmondhatnánk, hogy nagy lépést tettünk előre. Igen fontos, hogy a restaurálásról mindig pontos feljegyzést készítsünk. Tudnunk kell, mikor történt a javítás, tisztítás, milyen vegyszerrel, milyen eljárással. Ha pontos feljegyzéseket készítünk, mindenkor elővehetjük és időről időre ellenőrizhetjük eljárásunk helyességét vagy hibáit, s így további munkánkhoz értékes segítséget kapunk. Fontos az is, hogy mielőtt a restaurálandó anyagot munkába fognánk, lefényképezzük — majd tisztítás, javítás után újra fotózzuk. Komoly gondot okoz a kéziratok raktározása, megfelelő tárolása. Itt figyelembe kell venni, hogy a kéziratok megóvása érdekében nagyon fontos a száraz helyiség, ami ugyanakkor megfelelő nedvesség-(pára) tartalommal is rendelkezik. Ne legyenek fényhatásnak kitéve, valamint a por se tudja káros hatását érvényesíteni. Minden papíranyagnak nagy ellensége a por, a fény és a nedvesség. Ma már a szúette és a molyos könyvek ritkák, mert a különböző rovarirtó-szerek megszüntették e rovarok káros hatását. Nedves raktárak azonban még vannak, és a tömegben álló papíranyagon a penészgombák nagy pusztítást végeznek, csúnya foltokat idéznek elő a kéziraton, az írást elhalványítják, sokszor annyira, hogy olvashatatlanná válik. A nedvesség következtében az ilyen anyag összetapad, összeragad, s a levegő hatására széthullik. A por is nagy ellensége könyveinknek. Mindenki látott olyan könyvet, melynek lapjai a széleken, valamint a könyv gerincén, a fűzésnél elsárgultak. Ha az elsárgult részekhez hozzányúlunk, törik, s kinézésre olyan, mintha égett lenne. A por égette el. Tehát ma, amikor már porszívóval rendelkezünk, nem szabad, hogy könyveink, kézirataink az időnkénti portalanítás elmulasztása miatt pusztuljanak. Nagy ellensége a kéziratoknak a fény is. Általában a kéziratokat nem
