Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)

Illés Ilona: Tóth Árpád vers-változatok

Furcsa vad reflektoruk Vén fényünkbe lobban, Öreg csillag, Orion, Hát lenyugszunk mostan? Nagyon könnyű kihallanunk e sorokból a vad vármegyeház ellen dörgő Ady szavát ; igaz, nem hitét, mert Tóth Árpád versének hangvétele már eleve melankolikus lemondás. Mégis, ha halványan is, ott dohog, ott dübörög benne mélyen Ady hangjának zúgása. S nem változtat ezen semmit, ha figyelembe vesszük, hogy a hitünk (mily jellegzetes Ady-szó) később tüzünk-re változik. Ugyané versben Bástyá-va változik a bástya ; a Takarodó-b&n Szeretet lesz a szeretetből ; A vén zsivány sorsa Sorssá magasodik, a Kecskerágó nyár-ja Nyárrá növekedik ; s az Álarcosanban a pálmák, táncok Pálmákká, Táncokká válnak ... a téli Riviérán. Nem lehet persze e változások valamennyiében közvetlen Ady-hatásra gondolnunk, de lehetetlen ki nem éreznünk az idősebb és olyannyira tisztelt költőtárs szellemujjának érintését.