Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)
A Mártír-költők emlékkiállítása
A MÁRTÍR-KÖLTŐK EMLÉKKIÁLLÍTÁSA A Petőfi Irodalmi Múzeum 1960 májusban megnyílt kiállítása annak a költőnemzedéknek állít emléket, amelynek életét és művészi kiteljesedését derékba törte, virágjában pusztította el több mint másfél évtizeddel ezelőtt az Európára és Magyarországra is ráborult barna sötétség : a fasizmus. E megzavart és őrült Európa hajszája — érzem — lassan rámterül, cintányér hangja riaszt indulóra gonosz máglyákat használ tűzhelyül a bomlott agyú tömegszörnyeteg, és kéjelegve rombol, fojtogat, a ragályos kór hirtelen beteg zárt intézetté tett országokat. Az egyik legkiválóbb mártírköltő, Zsigmond Ede Elszántan és szelíden versének sorait idéztük. De így éreztek a korban mindazok, akik előtt a szellem tisztasága, az értelem világossága, az emberi méltóság tudata, a nemzeti függetlenség és a társadalmi haladás eszméje mindvégig olyan értékek maradtak, amelyekért élni és küzdeni érdemes. így érzett és vallott műveiben Bálint György, a szocialista gondolat bátor tollú képviselője, akinek élete példa arra, hogyan jut el a népét és hazáját szerető polgári értelmiség a párthoz, a munkásosztályhoz ; Szerb Antal, aki idealista nézetei ellenére magyar- és világirodalomtörténetével, tanulmányaival a finom, nemes műelemzés remekeit alkotta meg ; s köztük van Gelléri Andor Endre, a „tündéri realizmus" varázslatos művészetű novellistája, és Pap Károly, akinek életművét az ellenforradalom eszmevilága elleni tiltakozás hatja át. így vallottak a költők ; Salamon Ferenc, aki mindössze 24 éves volt, amikor életét vesztette egy ausztriai táborban ; Körmendi Zoltán, kinek életműve a magyar proletár költészet jelentős művészi dokumentuma ; Pásztor Béla, akit valamennyi kortársától megkülönbözteti a költőiség jellegzetes izzása, akinek verseiben sajátos ötvözetbe olvadt népiség, modernség, szociális érzékenység és intellektualitás. Költészete a munkás-szegénység melletti hitvallást és a fasizmus elleni gyűlöletet fejezi ki. Ide kell sorolnunk Salamon Ernőt, a két világháború közötti romániai magyar nyelvű irodalom legnagyobb költőjét, aki a magyar szocialista lírának József Attila mellett legtisztább megszólaltatója volt. S ki kell emelnünk Lukács László nevét, aki tipikus példája annak az intellektuélnek, akit szíve és értelme mélységéig őszintén hat át a munkásosztály igaza, és akinek költészete, világszemlélete szervesen fejlődött a szocialista eszmeiségig.
