Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)

Bóka László: Magyar írók arcképei

megyünk végig ezen a kiállításon, hogy látjuk azokat szerető szem és mesteri kéz alkotta ábrázolásban, akiknek legnagyobb szellemi örömeinket, egész életre szóló ösztönzéseinket köszönhetjük. Hányszor szeretne az igazi olvasó belenézni abba a szembe, melyben a világszabadság vörös zászlói meglobogtak, mely a nádon-éren bujdosó Toldit elképzelte, mely helyet keresett a komor gyárak ormán a rabság esztendeiben az ember csillagának, hányszor képzeli el az igazi olvasó azt az arcot, melyen áthullámzott a gyengéd szerelem és vad szenvedély minden indulata, a jóízű mosoly, melyben a meglelt megoldás öröme világol. Most ezek a meghitt percekben fogant vágyak legalább részben betelnek : belenézhetünk a szemükbe, fölnézhetünk boltos homlokukra, megismerkedhetünk velük s szívünkbe zárhatjuk testi valóságukat is. Iskolalátogatásokon mindig irigylem a gyerekeket, akik irodalomórán sokszor felelnek így Petőfiről, József Attiláról : akkor Sándor elindult Debrecenből Pestre. . . ezt a verset Attila az édesanyjáról írta. . . A meghittségért, a személyes ismeretség intenzív örömeért irigylem őket. Ennek szele csapja meg a magyar olvasót, mikor végigjárja ezt a szép kiállítást. S mert több örömre vágyom, azzal az óhajtással nyitom meg ezt a kiállítást, hogy a minden mecénásoknál gazdagabb mecénás, a felszabadult dolgozó magyar nép minél több írónkat ültessen le kitűnő festőink, szobrászaink, rajzolóink műtermébe. Hogy az egybevillanó szemek, az egybelobbanó lángok iker-tüzei szaporodjanak a magunk örömére, fiaink, lányaink tanulságára.