Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)

Julow Viktor: Kosztolányi ismeretlen ifjúkori kézirata

S nem érdekel bölcsünk büszke álma, Ki elzúgá a gőgös szózatot : „Gondolkodom, tehát : vagyok." A szín, az illat : tünde délibáb, Káprázat csak : a tér, idő, világ ; Igazságunknak karcsú légi vára. Elömlik, eldől hóember módjára. Önnön agyamban él : a cél, az ok, „Gondolkodom, tehát vagyok." Az ész, az elme hát a gőgös úr, Mely fönn trónol a Lét királyául. Az ész, e hitvány, ez a törpe véges, Mely föltekint az Isten rejtelméhez, S míg fényt keres, az Éj odvába lép, Hol egy vak órjás ráhág : a Sötét . . . — Szegény király te, — mosolygok föl én, S közben meghallom, hogy az vit kövén Cipőm kopog, a bölcseletnek vége, Fürdöm a napnak sugártengerébe' S eddig benn űlő, ködös tekintetem A lét virágán kinn pihentetem. Hullámzik föl, le férfi, nő, de hány, Mozgó virág itt minden leány, Piruló orcák élő bíboráról Arcomra lebben rózsaszínű fátyol, S amerre száll e bűbájos sereg, Lobogva, mint a bolygótűz, megyek. Mit itt az ész, és mit a tudomány, Bujdokolok egy forró szív nyomán. S míg ész csatlósom lábam igazgatja, Bennem király a szívnek indulatja S boldogságomban sírva fakadok; Tűznek születtem, lángolok : vagyok ! . . . Bír ál at Madai Gyula költeményeire Kosztolányi Dezső Valahol olvastam, hogy Brandes az igazi irodalmi kritikát az impressionismusra alapítja. Az észtétikai tudás e fejedelme csak is annak a bírálatnak adja meg a polgárjogot, mely az érző lélek hánykódását, ama kétségeket és motívumokat tárja föl, melyek a lélek titkos mélyében egy ítélet létrehozásában résztvettek. Meg kell indokolnom, mért tartok valamit szépnek vagy hibásnak ; s nem megfordítva egyes jól-rosszul összeszedett adalékból megállapítani, hogy jó-e a költemény, vagy nem. A jó kritikus analytikus és nem synthetikus s végkép lemond az obiectiv igazság utópiájáról, mert belátja, hogy minden forró vérünkkel van átitatva. A költő kobza a szívből s a szívhez szól ; a fagy ítélete, a közöny átka, a taps dicsősége. E fagy, e közöny s e taps magyarázata a kritikus feladata. Le a kothurnusszal, uraim ; nincs más kritika, mint taps és fütyülés ! Az én tapsomra és örömömre azonban nincsen szó. Egy igazán kiváló költői egyéniség, kiváló alkotásáról kell beszámolnom, kinek jó feje s egészséges szíve van. Ki a fiatal poézis lázas hánykódásában s irány talán settengésében (!) büszke homlokkal és acél inakkal megy előre. Be mer lépni gondolataival a költészet komor csarnokaiba, melyet hívatlanok a hangulatok virágerdejével s a pártzászlók lobogásával éktelenítettek el. Megveti a modern költészet