Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)
Pölöskei Ferencné: Adalékok Móricz Zsigmond riportjaihoz
Egy hangsúly ki nem emelkedik. Látszik, hogy élete legfontosabb dolgát panaszolja, de nem panasz, csak megállapítás, felsorolás. Ugyanezeket a szavakat, ugyanabban a sorrendben egy más temperamentumú ember csattogva-pattogva, szikrázó szemmel mondta volna el. De az öreg juhász, ahogy ott ül a vaskályha előtt, szivar a kezében gyújtatlanul, mint egy rakás bunda a puszta közepén, hallani a puszta zúgását, eső, vihar hó, jég szoktatta a lelkinyugalomra. A néma birkákkal nem lehet pörölni, a bölcs pulival sem. A gazdával meg, kétszer találkozik, szerződéskötéskor és szerződésbontáskor. — Vannak-e még öreg, de igazi pásztorok a tájon, — kérdem tőle. Hallgat. Kérdésre nem szeret felelni, ő sorra habozás és gondolkodás nélkül elmondja a dolgait, a legféltettebb titkát is, de kérdésre nem felel. — így osztán felhajtottuk a nyájat, bemegy a fiam az úrhoz, visszaizen az úr, hogy késő van, mámmá nem felez, jól van, fiam, majd hónap megfelezünk, hát másnap, megyek én kilenc órakor, mondja a fiam, idesapám mán meg is van felezve ; hogy fiam ? hát az úr felezett: hinnye ides fiam, hát mink adtuk a birkát, ű meg adja a felezist? hiszen fiam, mindig az felez, aki adja a tőkét, oszt a mienk a birka, de mán mindegy fiam, nem válogattam én birkába, egyaránt hántam elibek, de vót két döglődő birka hogy azt nem fogadta el, jól van fiam, vágd le, egyik húsát nekünk, másik húsát neki, úgy is vót, felvitte, mit szólt az úr? semmit. No jó. De kapok egyszer egy írást, hogy mennyünk a sárga házhó. Nézem a levelet, abbizony: kétszer vótunk a sárga háznál (debreceni törvényszék) követelőzik a báránnyal, hogy elzárással fenyeget, mert kettőt nem feleztem meg. Jó van uram, de olyat még nem hallottam, hogy a hótt a sírbul visszajött vóna: hogy adjak én hóttér eleven bárányt... Szép feje van az öreg juhásznak. Nem vagyon az nyírva, borotválva, de el sincs hanyagolva. Festői fej, kerek, boltozatos homlok, megbomlott, lebbenő haj, szájra kondoruló deres bajusz. Azt mondják, ki milyen belülről, olyan kívülről. Ezek az öreg pásztorok, mind a Deák Ferenc fejét hordják. — megkérdezték a törvénybe, mit szólok, jó van, legyen, egy birka csak egy birka ; mondja fiam Lajos: mégis csak jó türelme van idesapámnak. így mentünk a Nyírbe, ennek az orvén legjobban, ott több a fa, meg több mentsige van az időnek... No, most belekötők ,gondoltam: — Járt-e mán a Nyírbe? Nézi a négyszegletű vaskályhát, amely füstöl, pipál. — — Kisebb fattyú voltam mikor ide, Derecskére kerültem, nyájjuhásznak, vagyunk még itt öten-hatan nyájjuhászok, de a rígi fajta juhászokbul egy sincs, csak inkább ojanok, akibül az idesapja se látta a juhász-szokásokat, egy rígi gazdám vót, ahelyett lettem juhász, de ilyenfajta emberekbül egy sincs, csak az újfajta emberekbül, akinek nem is pásztor vót az apja, az én apám kondás vót, de ű is parasztfajta vót, oskolábul került ki a mezőre, nem olyan erős fajta pásztor, aki ott születik, ott nyől fel a nyáj után, de gazdák sincsenek a régiekbül, Zsuzsika Nagy Imre van itt, mer a felesége kocsmáros vót, arrul híjják, meg a Zákány bíró fiaibul, Rácz István maradékjábul, rígi tőke-fajta emberekbül mán nincs, olyan hatvanöt-hetven esztendős-fele mán nincsenek erre, egész el van fordulva a világ, hogy az embernek jól sem esik öreg ember nélkül az ilet, az én öregapám hetven-nyolcvan esztendősök vótak, de az apám negyvennyóc, akkor elhalt, így korántusan elment... 21 Duruzsol, duruzsol az öreg, mint a nyers, égő fahasábok a tűzben. — én is úgy gondolom, nem leszek hosszú életű, mert kihűlésbül tavaly bajt szereztem, így nyírás után, énnye hideg vót, nagy szél, elterült a birka, rámkaptam a bundám, de a csizmám ott maradt, hajtottam vón a birkát, kopasz vót, a szél ellen, a vályogvetőbe belevágta az idő, ott táncoltam egy óráig, nem vettem észre bajomat, mezítláb 21 Eddig tart a közlés Riportok II. kötetében. ló?
