Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)
Illés Lászlóné: Karinthy Frigyes első regénye
számától közli is e regényt, „Nászutazás a föld középpontja felé" címmel. (Irodalomtörténeti utalások tévesen „A legrövidebb út" címmel hivatkoznak rá, L. pl. Boross I. : Karinthy.) Az első közlemény még a lapszerkesztő Csoór Gáspár és Karinthy Frigyes aláírással szerepel, a későbbiek már csak Karinthy Frigyes névvel. Bár a szerkesztő itt-ott belejavított a regénybe, de ettől függetlenül a történet eszmevilága, koncepciója, a stilus gördülékenysége is jelzik, hogy „nem kezdő" íróval van dolgunk. E feltevést későbbi munkáinak egy-egy jelzése is elárulja. L'homme qui vole című cikkében (Nyugat, 1909. júl. 1.) hódolattal üdvözli Blériot repülési kísérletét, amelyet az emberi akarat, emberi bátorság diadalának, a Művészetet új szépségekkel, új lehetőségekkel gazdagító vállalkozásnak tart. Itt írja: „Szeretnék... végtelenül szeretnék magasan siklani a kék levegőben... furcsa felhőalakzatokon siklani keresztül. . .furcsa gyermek-álmok, elfelejtett érzések rémlenek.'''' (Kiemelés I. L.-né.) Az 1916-ban Utazás Faremidóba c. regényében így írja le megérkezését: „Később álmélkodásaim közepette gondolkoztam ezen is és rájöttem, honnan ismerem én ezt a tájat: álmomban jártam itt nem is egyszer, főleg gyermekkoromban; nagy időközökben váratlanul visszatérő álom volt ez; eleinte gyermekkoromban, a folyónak innenső partján álldogáltam és vágyakozva néztem az erdő felé, ahonnan valami ismeretlen, édes zene szólt ; aztán álmodtam úgy is, hogy átmegyek a hídon és megindulok a fehér út homokján." Hogy ezek az álmok és érzések valamikor papírra is kerültek azt maga Karinthy sejtteti velünk. A Literatura III. évf. (1928) 1. számában interjút olvashatunk az író gyermekkoráról. A félárva gyermek apja a Ganz-gyár tisztviselője; filozófus elme; a Magyar Filozófiai Társaság egyik alapítója. Baráti társaságába gnosztikusok, tolsztojanusok (pl. Schmidt J. Henrik) tartoznak. Az ébredező értelmű Karinthy első meseként a Kant—Laplace elméletet hallja. E korra visszaemlékezve írja : „Ötéves koromtól tizenkét esztendős koromig én voltam a legszorgalmasabb magyar író. De sajnos ezek az írásaim mind elvesztek. Kár értük. Legfeljebb, ha néhány irkám maradt meg valamelyik fiókom alján." Elmondja Karinthy, hogy harmadikos elemista korában belekezdett egy regénybe, aminek az Utazás a Vénusba címet adta. Fantasztikus regény volt ez, Verne után szabadon. Regényét be is fejezte. Hőse egy vakmerő kutató, aki egyben veszedelmes gonosztevő is. A szerző maga illusztrálta a regényt; s jeléül a jövendő humoristának, egy véletlenül elejtett és kikaparhatatlan tintapacni köré oda írta: „A kapitány sötét bűne." Negyedik elemista korában újra elővette a regényt; gyökeresen átdolgozta és az immár örökkévalóságnak szánt példányt megtakarított pénzéből gyönyörűen be is köttette — közli a Literaturában. Az elveszett füzetek, amikre Karinthy céloz csak részben kerültek elő az író halála után, amikor Ascher Oszkár átkutatta és rendezte a könyvszekrényt, irattartók és ládák tartalmát. A padláson talált ládából bukkant elő egy notesztöredék, amelyben Karinthy 1902—1903-ban írt versei voltak. Ascher megjegyzi : „... és nem került még elő Karinthy diákkori naplója, amit ugyancsak egy láda fenekén rejteget, — a régi osztálytárs-barát padlásán." (Karinthy Frigyes kiadatlan naplója és levelei. Ascher Oszkár feldolgozása. Babits Mihály előszavával. 1939.) Ascher valószínűleg nem tudott arról, hogy a naplók és noteszek mellett a legelső Karinthy regény eredeti kézírásos, vagy átdolgozott, legépelt, és bekötött példánya is hiányzik a hagyatékból. Nem tudni, vajon az eredeti „Vénus" utazásról szóló regény fennmaradt-e egyáltalán; de a negyedik elemista Karinthy átdolgozott műve az „Utazás a Mercurba" címmel, legépelve, bekötve, egykori titkára és tisztelője jóvoltából napvilágra került.
