Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Egri Péter: Az adott világ varázsainak mérnöke

varkocsú jobbágy"; — de fekete vadezüst: „csattogó szívek árnya", a költőnek, ki „húzódik fagyott akác kemény tövébe", ki „érez vasszuronyokat, melyek húsába vágnak" „mennyköves, virágos kalapot csap. .. fejébe", „csattos angyal", „bosszúmos", rajt piszkos kék kötő", ,,.. . nem a régi tétovás, — a vénség tüsszentése — de helyettünk szakadt káromkodás, .. . Hogy két öklével hadonásza már — az őszvarkocsú jobbágy — a csordában, ha villámkutya jár, — lábába mar a korbács" ; — színe a viharos ég ezüst szélű, fekete testű felhőjéé, melyből ezüst zápor zuhog, s a vadezüstre rímelő nagy üsté, a parasztharag bográcsáé ; fénye a förgeteg villáma, „mennykő", „villámkutya, hangja csattogó, mennyköves dörgés, „helyettünk szakadt káromkodás", robbanás, csettintés; keménysége a vasszuronyénak, a lábbamaró korbácsénak párja, kemény mint a „fagyott akác kemény töve" s a vihar ostorcsapása. Az ezüstben egységbe foglalt ellentmondások ilyenformán a förgeteg forradalmi szépségének harmóniáját fejezik ki. A förgetegben az ezüst szépségét és tisztaságát csak egy forradalmár humanista költő láthatta meg így, mint ahogy a „fekete vad" jelzők segítségével csak egy forradalmár humanista költő parancsolhatta elő az ezüstből a forradalom villámcsapásának a népet ért korbácsütések marásával egynemű keménységét.: Tartalmad vagyunk — robbanás-alak! Zászlós a dúlok rangján! Csettintek én! és felszólítalak, kínzottak hulló hangján — Te förgeteg, fekete vadezüst, parasztharag bográcsa, rotyogó mérget, engem főzz nagy üst, és fordíts a világra! Ellentmondásosan komplex stílusértéke van az ezüstnek a Nyár (1930) című versben is. Az első strófában a tisztaságnak, derűnek és lengeségnek színe az ezüst: Aranyos lapály, gólyahír, áramló könnyűségű rét. Ezüst derűvel ráz a nyír egy szellőcskét és leng az ég, mint A nyárfák közt című elpihenő, kevésbé könnyed, de hasonlóképp idillikus töredékben is: A nyárfák közt ezüst habokkal az édes szellő folydogál, s csak fürdik benne aranyos tagokkal az' óriási nyár. Az idill a vers utolsó strófájában szétrebben, az ezüst derűjéből éles villanás lesz: Csattan a menny és megvillan, elvtársaim: a kaszáéi." — hívja a vers a Förgeteghez hasonlóan a forradalmat, illetve: csattan a menny és megvillan kék, tünde fénnyel fönn a tél — riad meg a vers egy későbbi, a vers szerkezetéből („vörös, de karcsú még a nyár", „Am egyre több lágy buggyanás", „Ily gyorsan betelik nyaram!") logikusabban követ-