Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Egri Péter: Az adott világ varázsainak mérnöke

Én nem fogom be pörös számat, A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogón, e század: rám gondol, szántván, a paraszt; engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között; rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött. Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kísérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem! 2. E harmóniának egy másik vonatkozása József Attila költészetének dalszerűsége. E dalszerűség forrása a költőnek a valósággal való dialektikus azonosulása, amelyről fenntebb beszéltünk. (Vö. különösen A város peremén, Ars poetica) s amely Józse.í Attilát „Az adott világ varázsainak mérnöké"-vé tette. A világirodalom nagy dalai a költő világnézetének, a megénekelt valósághoz való viszonyának harmonikus voka segítségével fakadtak.

36 József Attila dalszerű verseinek és dalainak megkülönböztető sajátossága, hogy sokszor (persze: nem mindig, csak az itt megvizsgált és József Attila költészetére nézve igen jellemző daltípusban) összetett, súlyos, komoly, sőt komor tartalmakat ringatnak (Tiszta szívvel, Klárisok, Medáliák, Proletárdal, Dúdoló, Biztató, Költőnk és kora stb.) Ezeknek a verseknek a zenei-érzelmi világában elvileg ugyanaz a modern harmónia valósul meg, mint József Attila álmainak, látomásainak és azok külvilágának viszonyában. A dalforma egyszerű zeneiségének, kristályosan áttetsző voltának és a megénekelt valóság bonyolult szövevényének, sivár nyomorúságának diszparitása e kor ellentmondásainak azt a vetületét fejezi ki, amelyben József Attilának a „vas világ" rendjétől különvált látomásai, álmai keletkeztek. A dalformának tartalommá válása, a tartalom elringatása viszont lírai- zenei vetülete az álmok, a szépség valóságban való megtalálásának, a valósággal (a jelenben készülő jövendő valósággal) való azonosulásnak, így teremtette meg s tette költészetében uralkodóvá József Attila „az ideális és a torz" (Bartók) sajátos dialektikus egységét, mellyel a magyar költészetben leginkább Radnóti Miklós dalszerű versei tartják a rokonságot. 3. Az ellentmondásoknak ezt a dialektikus egységét, modern harmóniáját nemcsak a József Attila-életmű látomásainak és dalformájának makrokozmoszában, hanem mikrokozmoszában, legkisebb elemeiben is megtaláljuk. Vizsgáljuk meg egy parányi egységnek, egy szónak (ezüst) stilisztikai értékét József Attila költészetében. Az Ezüst élet (1925) című költeményben az ezüst az elfáradás békés eloldozottságát, a fáradtság koros, kicsit szomorú nyugalmának lerakódását fejezi ki: Ezüstös lesz majd nagy szivetek, bárha a győzők ti maradtok — zászlótok is ezüstté őszül s egyszer győzni is elfáradtok. A vers egyik szövegváltozata az őszi nyírfák rokonhangulatát érezteti: „Ezüstös lesz majd nagy szívetek, — Miként ősszel a nyírfás partok." A fáradtság e külön világát puha csend béleli, az „ezüst élet" mint megszemélyesedett szimbólum jön el hozzánk halkan, s csatazaj mögött, „nagy csöndű", komoly kísértet jár e világban, mintha álmot ;iG Vö. Bóka László: József Attila költői eszközei. Szépirodalmi Kiadó. 1958. 326—331. 1. 5 Petőfi Múzeum évkönyve