Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Előszó

vonásaiban készült el. Az általunk tervezett kiállításnak egyik jelentősége az irodalomtörténet szempontjából éppen az lehet, hogy a készülő egyetemi tankönyv mellett ez indítékot adhat a szaktudomány legjobb, leghaladóbb erőinek, hogy összpontosítsák munkájukat a magyar irodalomtörténet marxista feldolgozására. A kiállítás részletes forgatókönyvének a kidolgozása során egyes vonatkozásokban elébe kell vágnunk az irodalomtörténeti publikációknak és — megint csak a múzeumi kiállítás nyelvén — de olyan kérdésekre is válaszolnunk kell, amelyekre az irodalomtörténeti kutatás teljesen elfogadható, marxista választ még idáig nem adott. Ezt a feladatot természetesen csak akkor oldhatjuk meg, ha a kiállítás előkészítése, a tervek kidolgozása, a forgatókönyv megvitatása nem marad az Irodalmi Múzeum belső ügye, hanem az Irodalomtörténeti Intézet, az Akadémia I. Osztálya, a megfelelő irodalmi tanszékek teljes segítséget adnak ennek a lényegében közös feladatnak megoldására. Köszönettel állapítjuk meg, hogy az Irodalmi Múzeum az érdekelt szervektől ígéretet kapott, hogy megfelelően segítik ezt a vállalkozást. A tervezett irodalomtörténeti kiállítás másik követelménye, hogy nemcsak vonalában, világnézetében álljon a kor legmagasabb színvonalán, hanem tárgyi anyagát, szakmai pontosságát tekintve is. Ez megint csak arra hívja fel figyelmünket, hogy a legszorosabban együttműködjünk az irodalomtörténet legjobb szakembereivel, köztük azokkal is, akiknek véleménye akár lényeges kérdésekben is eltér a miénktől. El kell érnünk, hogy a majd felállításra kerülő kiállítás szakszempontból, filológiailag is támadhatatlan és kifogástalan legyen. Elengedhetetlen szükség van továbbá arra is, hogy majd a kiállítás tényleges megoldása, grafikai képe, tárgyi és írott emlékekkel történő ellátása, eredeti könyvek és kéziratok, továbbá jól sikerült másolatok szakszerű és ízléses bemutatásával oly világos és vonzó képet adjon a látogatóknak, hogy majd a kész kiállítás propaganda-ereje jobban kibontakozhasson és tömegnevelő munkánk hatékonyabbá váljon. Csak úgy tudjuk érvényesíteni az elsorolt követelményeket, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a jó irodalmi kiállításnak nem szabad csak irodalminak lenni. Ha az irodalmat izoláltan kezeljük, ha kiszakítjuk a kultúra fejlődésének egészéből, akkor szó sem lehet marxista igényű irodalmi kiállításról, de arról sem, hogy tömegeket tudjunk vonzani a kiállítás megtekintésére. Az irodalmi kiállítások jellegéből következik, hogy nem annyira a művet, mint inkább a művészt mutatja meg, s az irodalom esetében a kiállítás nyersanyaga — papír, papír és papír. Akár kéziratokat mutatunk, akár könyveket, akár fényképeket, félő, hogy különösen egy nagyarányú kiállítás a termek egymásutánjában még a legjobb, leghelyesebb csoportosítás mellett is fárasztóvá válhat. Tehát mind az igényes tudományosság, mind a kiállítástechnikai szempontok arra ösztönöznek, hogy a nagy irodalmi kiállítás tematikája szélesedjen. Lényegében a magyar kultúra fejlődését bemutató nagy kiállítást kellene építenünk. Ebben az irodalom — legalábbis egyes korokban — a vezérszólamot vinné, de mindig a társművészetekkel együtt, mindig a társadalom kulturális fejlődésének részeként. A nagy irodalomtörténeti kiállítás ilyen elképzelése maga után vonhatja azt a hátrányt, hogy kevesebb irodalmi anyagot mutatunk be. Nagyon kérdéses azonban, hogy ez hátrány-e. Amit az előbb mondottunk az ilyen jellegű kiállítások fárasztó voltáról, abból az következhet, hogy ez a hátrány előnnyé változhat. Ugyanakkor nem szakítjuk ki mesterkélten az irodalmat a magyar kultúra egészéből, hanem a gyökereit is megmutatjuk azzal, hogy a teljes kulturális haladásról adunk — már amennyire ezt múzeumi körülmények lehetővé teszik — átfogó képet. Ismeretes, hogy a legrégibb irodalom nem választható el a nép történelmi tudatától és kultikus tevékenységétől. A régi irodalom nem választható el a zenétől, az énekhangtól. Miért ne mutassuk be e szorosan összetartozó művészeti és kulturális ágakat együtt és egyszerre ? Miért ne mutassuk meg az irodalom fejlődése mellett a közművelt-