Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Keresztury Dezső: Egy nagy költő emlékezete

kapott érte: a pályadíjnál s az irodalmi közvélemény elismerésénél nagyobb ajándék: Petőfi barátsága. A második teremben a „nép költőjének" szerepében önmagára, hivatására és erejére találó költő gazdagon kibontakozó első teremtő korszaka, részvétele a nagy közös vállalkozásban, 1848—49. forradalmában és szabadságharcában; aztán a szabadságharc leverése után meg nem tört erővel folyó költői munka főeredményeinek s annak a lassú átalakulásnak bemutatása, amelynek folyamán, Nagykőrös egyre fojtogatóbb légkörében, tarthatatlanná válik a „nép költőjé"-nek Petőfi-sugalmazta koncepciója s kialakul az új helyzetnek megfelelő „nemzeti költő" hivatástudata. A harmadik teremben a „nemzeti klasszikus" szerepének pozitív vonásai. Az 1860-as években megújuló remények magukkal ragadják a költőt, aki a fővárosba költözik s arra is vállalkozik, hogy „éneklőből énektanárrá", elhanyatlott irodalmi műveltségünk újraélesztőjévé és nevelőjévé legyen; a kiegyezéssel nem tud egyetérteni s bár foglya az akadémiai hivatalnak, nem lesz a kor ünneplője: elnémul s csodálatos öregkori költészete úgy borul virágba, mint egy magános, minden kíváncsi szem elől elzárt kert; kincseit csak halála után láthatják, de csak évtizedekkel később ismerik meg igazán az új nemzedékek. Ezt az itt csak főmozzanataiban megjelölt pályaképet aként kellett felépíteni, hogy a három ízület sajátos jelleme a fejlődés egységének és folyamatosságának megszakadása nélkül váljék megtapasztalhatóvá ; hogy a mélyreható változásokon átmenő köz és magánélet s a vele szoros kapcsolatban kialakuló költői életmű rendkívüli gazdagsága és változatossága kifejezést nyerjen, de úgy, hogy a szemlélő végül mégse valami tarka sokféleségre, hanem egy széles bőséggel örvénylő folyam fősodrának erejére emlékezzék; s végül az előtérben mindig a költő álljon s ő beszéljen, de olymódon, hogy mögötte látható s hangjában érezhető legyen a ráfigyelő sokaság, a nép. Mindezt úgy, hogy a kiállításra kerülő anyag puritán egyszerűsége, látszólagos szintelensége látványnak is vonzó s emlékezetes legyen. Négy módszeres fogás alkalmazása látszott célravezetőnek. A kiálhtás fő mondanivalóit a költő maga mondja el ; ezt a célt szolgálják a külön, látványosan is kiemelt, fabetűkkel kirakott, vagy üveglapokra festett idézetek, hangsúlyos helyen elhelyezett eredeti kéziratok, vagy jellemző nyomtatványok. A rendezés magyarázó, összekötő szövegei a lehető legrövidebbre s legszerényebbre vannak szabva. Arany költészete s prózája oly gazdag s annyira tárgyszerű, hogy kellő figyelemmel mindent meg lehet benne találni, amire szükség van. A pálya egyes fejezeteinek legfontosabb mozzanatai a helyiségek leghangsúlyozottabb pontjaira (az ún. Blickfang-helyekre) kerültek. Pl. az első és második termet összekötő ajtótól jobbra és balra eső falrészre az első korszak főművei : Az elveszett alkotmány és a Toldi, a második és harmadik termet összekötő ajtó jobb- és baloldalára a szabadságharc költői értékelésének két arculatát mutató művek: A nagyidai cigányok és a többi szatíra, valmint a Rachel-allegónik, az Egressy Gáborhoz írt vers s a két nagy jelképes ballada: a Szondi két apródja, meg a Walesi bárdok. A nem eléggé látványos anyagot úgy lehetett hatásosabbá tenni, hogy a falon függő tablók egy részén üvegvitrinekben színesítő tárgyi emlékanyagot (kézimunkát, ereklyéket stb.) is helyeztünk el s hogy minden szerkezeti egységhez egy-egy színes képet is készíttettünk; egykorú eredeti képek egységes formában kivitelezett színes másolatait. A fejlődéstörténeti folyamatot egy-egy értelmileg egybetartozó, magában is zárt részletre bontottuk. A szemlélő is nyugodtabban, egy-egy megállapodásra felfogható anyagot áttekintve halad tovább s nem fárad bele a megszakítatlan folyamat egyhangúságába. Ilyen egységek pl. : a szülőföld ; az iskolák ; a forradalom és szabadságharc ; Petőfi emlékezete ; az akadémiai fogság stb. Az ötödik fogás némileg vitatható: ez a költő világirodalmi kapcsolatainak érzékeltetése. Arany egyik a világirodalomba leginkább beleszövődött költőnk. Azzá teszi igen nagy olvasottsága, sok mesteri fordítása, mindaz az eleven tapasztalat, amit a világirodalom nagyjainak műveiből szerzett s a maga alkotásainak világirodalmi szintje, tágassága. Ezt úgy is lehetett volna érzékeltetni, hogy az anyag a maga szerkezeti helyén