Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Keresztury Dezső: Egy nagy költő emlékezete

Keresztury Dezső Egy nagy költő emlékezete Az 1957-ben rendezett Arany János-ünnepségek egyik központi jelentőségű eseménye a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett emlékkiállítás volt. Ez a kiállítás nemcsak tárgya miatt érdekes, hanem azért is, mert rendezői igyekeztek az elmúlt években létrejött irodalmi kiállítások eredményeit hasznosítani. Ismertetése tehát néhány módszertani tanulsággal is szolgálhat. A Petőfi Irodalmi Múzeum új otthona a volt Fővárosi Képtár, Budapest egyik legszebb, a magyar klasszicista építőművészet érett stílusában emelt palotája. Az Aranykiállítás tervezői igyekeztek ehhez a stílushoz alkalmazkodni ; ezt azért is kötelességüknek tartották, mert a költő művének fékezett erejű, nemes klasszicitása is a tiszta, harmóniára törő formákat sugalmazza. Alkalmazkodniuk kellett a rendelkezésre álló helyiségek beosztásához, befogadóképességéhez és jellegéhez is. A hat helyiségből három az előcsarnok két, egymástól oszlopokkal elválasztott része s egy mögöttük elhelyezkedő kisebb tükörterem, a másik három téglalap-alaprajzú tágas terem. A helyiségek úgy illeszkednek egymáshoz, hogy bennük az ilyen fejlődésrajzi menetű kiállításoknál szükséges körjárat igen szerencsésen megvalósítható. Az előcsarnok oldalajtaján át a főtermekbe jut a látogató ; ezekben végigkövetheti a költő pályáját, azután a kis tükörtermen át visszajut az előcsarnokba ; az itt elhelyezett képek és könyvek a költő művének „utóéletét" idézik fel: a kiadásokat, illusztrációkat; az életmű sorsát itthon és a nagyvilágban. Az előcsarnok elején a kiállításnak olyan részét találja a látogató, amely egyaránt szolgálhat nyitányul és záróakkordul: a költő arcképeinek időrendben csoportosított sorozatát ; középütt, külön hangsúllyal kiemelve Izsó Miklós kivételesen szép, tartalmas és jellemző mellszobrát. Az író életének lényege: műve. Az irodalmi kiállítások főfeladata természetesen ennek felidézése. Anyaguknak elsőrangú része tehát papír — kézirat, nyomtatvány, illusztráció. Arany életrajzi dokumentumainak nagyrésze elpusztult; kéziratainak állományát is erősen megtépázta az elmúlt világháború. A legfontosabb művek kéziratai s első kiadásai azonban megvannak; levelezésének lényegesebbik része is: mindez ma már túlnyomó többségében közgyűjteményeink birtoka. Azoknak a hivatalos iratoknak nagyrésze is megmaradt, amelyekben Nagyszalontán, a községházán elmerült s amelyekbe Budapesten, az Akadémia főtitkári hivatalában beletemetkezett; egyszerre megható és izgalmas, lenyűgöző és elszomorító emlékei a különös természetű, nagy alkotó pályájának. Az idetartozó könyvanyag is inkább jellemző, mint művészi: Aranynak nem volt különösebb érzéke sem a tipográfia, sem a bibliofilia iránt ; műveinek egykorú kiadásait csaknem kivétel nélkül valami takarékos, puritán egyszerűség jellemzi ; mintha a díszt, melyet életében sem kívánt, könyveiben is elhárította volna. Egykorú arcképe meglehetős gyéren maradt ránk. Nem szívesen ábrázoltatta magát : első arcképét Petőfi rajzolta Szalontán (ugyanakkor, amikor a Csonkatoronyról készítette közismert vázlatát) ; a ceruzarajz, amelyhez Arany kedves négysorost írt, már csaknem teljesen elfakult. Petőfi készíttette első, tüzesszemű arcképét is Barabással 1847-ben;