Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Pölöskei Ferencné: Adalékok Móricz Zsigmond riportjaihoz

dolatsorok, s a későbbi nagy műveknek a riportokban felfedezhető csírái igen sokat elárulnak az író világnézetének, művészetének fejlődéséről. A kép, amely a riportok olvasása közben az íróról kibontakozik előttünk, sokszor többet, néha kevesebbet árul el azokból az emberi vonásokból, melyek a nagy Móricz-művek alapján alakultak ki bennünk. A riportok nagy értéke abban rejlik, hogy mindennél plasztikusabban fejezik ki az író fáradhatatlan útkeresését, a magyar nép gazdagabb jövőjének megteremtése felé. A második kötet az 1920—29-ig terjedő időszak riportjait foglalja magában. Az 1919 utáni keserű tapasztalatok higgadtságával indul, s sok ellentmondáson, naiv bizakodáson, a magános ember szerelembe menekülő líraiságán keresztül a világszemlélet, s a művészi alkotás új útjait kereső írót mutatja be. Tematikájának skálája a megelőzőhöz viszonyítva szélesedik. Uj érdeklődési irányt jeleznek a pesti nyomorról, az anekdotázó parlamentről festett képek, mélyülő társadalomszemléletet a kapitalizmus minden országban egyformán fellelhető embertelenségének leleplezése a párisi s egyes olaszországi riportokban,

9 az üde frisseség, lágy líraiság derűjét csillantják fel az olaszországi nászúton készült útirajzok. A tartalomban, színben, formai megoldásban változatos kötetet az írói nézőpont formálja egységessé, mely minden kérdést a magyarországi haladás lehetőségének szemszögéből vizsgál, s az a minden témából leszűrődő, egyetlen alapgondolatban kifejeződő tanulság, hogy a magyar jövőt csak a magyar paraszt, a magyar mezőgazdaság magasabb kulturnivóra emelése mentheti meg. A trianoni Magyarországon, a proletariátus 1919-es forradalmának bukása után ez a gondolat nem egyedülálló. Hogy a munkásosztállyal szemben a parasztságot a maga oldalára állítsa, látszólag ezt az irányt képviseli a Bethlen-kormány is, hiszen a parlament főhelyén Nagyatádi Szabó ül, s a földművelésügyi tárca hosszú időn keresztül kisgazdák kezén van. És Móricz ezt csak helyeselni tudja. De csakhamar csalódnia kell Nagyatádiban, földreformjában és a parlamentben is, s a haladás reményének fenntartására újból és újból csak azt az egyetlen, perspektivátlanságában a kiúttalanságot szemléletesen kifejező jelszót tudja odaállítani önmaga és a nemzet elé: „munkára". Amikor a nagy célokat kereső író számára nem marad más, csak a természetes fejlődésbe vetett hit, az már a dezilluzionáltság legmélyét jelenti, amiből a felemelés legcsekélyebb szándékának láttára is próbál kiszabadulni. Egy-egy pillanatra megkapaszkodik minden tervben, mely a haladni-akarás legkisebb jelét is jelentheti, hisz, bizalmat előlegez Klebelsbergnek, Hermann Miksának, a közoktatásügyi, kereskedelmi, és a többi minisztereknek, de hogy közben érlelődik benne a korszak mélyreható kritikája, arra legvilágosabb példa, hogy az e korban fogamzott nagy regényei (Kivilágos kivirradtig, Uri muri, Rokonok) mind tragikus véggel fejeződnek be. A kötet sokszínű tartalma sokféle formában jut kifejezésre. A riport műfaji megjelölés csak összefoglalója a folyóiratokból összegyűjtött írásoknak, soknak közülük azontúl, hogy újságban jelentek meg, más közük a publicisztikához nincs is. Kitűnő rajzok (Papucs Mari, Öreg kolomp kondulása stb.) váltakoznak olyan lírai hangulatképekkel, mint pl. „Az Isten tenyerén", s vázlatokkal, melyek későbbi regényeiben, vagy elbeszéléseiben kapnak helyet. A „Borközi hangulat" c. írást pl. szó szerint beillesztette „Kivilágos kivirradtig" c. regényébe. Szorosabb értelemben vett riportjai is igen változatosak formai megoldásukban. Gyakran az anekdotázó Mikszáthot követi. Ahol általánosabb mondanivalót fejez ki ebben a formában, ott maradandót alkot (pl. „Az adomázó város"), de a parlamenti folyosón gyűjtött pletykái nem érik el a mikszáthi színvonalat. Persze, ez nem is annyira a mikszáthi stílus elavulását, mint az akkori parlament politikai és kulturális színvonalának süllyedését jelenti az 1880—90-es évekhez viszonyítva. 9 ld. A kövek emberei. Magyarország. 1926. aug. 15. Diné párizsi sarokban. Magyarország. 1926. júl. 18.