Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1956

peltet, s rövid kiegészítéssel lát el. Majd Ember Mária, a Magyar Nemzet munkatársa következik (napló 56. jegyzet), akivel kölcsönösen kiegészítik szövegeiket. (L. erről Ember Mária írásait: Emlékidézésen Déry Tibornál. = Barátság 1996. okt.15. 5.sz. 1462-1464., illetve naplójának hosszabb részletét: Mindent késve. Naplójegyzetek, 1956. október 24-31. = Beszélő 1993. okt. 23. Melléklet.) E módszeres egyeztetéseken kívül a feljegyzések zárójeles utalásai nemegyszer megnevezik a szóbeli „forrásokat" : egy-egy hír hozójának, közvetítőjének a nevét vagy kezdőbetűit. A leggyakoribb közülük a „Lali", „Tóth Lajos", „Tóth L." megjelölésű mozgékony és a munkás hétköznapokban otthonosan mozgó fiatalember, akinek kilétéről - azon kívül, hogy az Orionban dolgozott - nem sikerült semmi továbbit kiderítenünk. Rajta kívül többször történik hivatkozás az oroszul tudó Cséri Lilire, Déry fordító társára (Gorkij: Éjjeli menedékhely című színdarabját magyarították), aki időközben a család barátja lett, s egyben a feleség támasza is a férj letartóztatását és elítélését követően (napló 168. jegyz.). Am nemegyszer előfordul M. Gy., a földrajztudós Markos György neve (napló 143. jegyz.) és egy-egy alkalommal Gál Györgyé, sőt Weöres Sándoré, Kónya Lajosé is. Teljesen ösztönös, cél nélküli grafomániáról lenne szó? Egy író esetében nehezen elképzelhető, Dérynéi pedig egyenesen kizárható, hiszen minden naptára, füzete tele van ötletekkel, felhasználásra szánt helyzetekkel, párbeszéd-töredékekkel. Nyilvánvaló: mindez adatgyűjtésként is felfogható, amely azonban felhasználatlan maradt. Hogy ilyen elgondolások is közrejátszottak megírásuknál, arról a kézirat 11. oldalának verzóján található ötletforgácsok is árulkodnak (egy részük utóbb beépült a Számadás című elbeszélésbe), de feltevésünket megerősíthetik Újhelyi Szilárd visszaemlékezései is, aki szerint élete végén Déryt egyre jobban fogalalkoztatta 1956 és megírásának gondolata (l. Kortársak Déry Tiborról. 145.). A kézirat utóéletéhez tartozik, hogy 1957. január 18-át követően feljegyzéseiket Déryék gondosan őrizték, sőt elrejtették. Olyan sikeresen, hogy az április 20-i letartóztatás, illetve házkutatás során nem sikerült az „ érdeklődőknek" megtalálni. Déryné előrelátásból - a kritikus csomagot - az eseményt követően még aznap Réz Pálra bízta, aki a biztonság kedvéért továbbadta azt egy minden politikai gyanún felülálló harmadik személynek, s - Déiy szabadulását követően - visszajuttatta jogos tulajdonosához. (L. Kortársak Déry Tiborról. 113.) A füzetek végül - feltehetően Déry halála után - Aczél Györgyhöz kerültek, aki tovább őrizte azokat, s amikor alkalmasnak látszottak az idők - közel fél évvel Pozsgay Imre emlékezetes bejelentése előtt, amely újra kimondta, hogy 1956 nem „ellenforradalom", hanem jogos népfel-