Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1956

sága és a demagógia (uo. J956.jul.I5. I96.sz.), végül Mint a szemünk fényét (uo. 1956. júl.17. I98.sz.). A címek önmagukért beszélnek. S hogy teljes legyen a kórus: mindezzel párhuzamosan megkezdődtek a központilag irányított üzemi nagygyűlések, Tokodtól - Sátoraljaújhelyig, az Állami Építőipari Vállalattól - a Klement Gottwald Villamossági Gyárig, amelyek sorra elítélik Déry „és társai" elhajlásait és ellenséges magatartását (Szabad Nép 1956. júl.17.198.sz.); az úgynevezett „munkáslevelekről" nem is szólva. S a vég nem lehetett kétséges: a Pártélet júliusi száma bejelenti, hogy a Központi Ellenőrző Bizottság Tardost és Déryt is kizárta az MDP tagjai közül. (A Petőfi Kör vitái említett kötete e „sajtóvisszhang" jegyzetelt utánközlését is tartalmazza.) Déry felszólalásához kapcsolódó személyek: Huszár Tibor (1930-) szociológus, 1956-ban a DISZ Budapesti Bizottságának titkára, a sajtóvitát levezető elnök; Hollós Ervin (1923-) 1956-ban a DISZ Központi Vezetőségének titkára; Tánczos Gábor (1928-1979) filozófus, 1955-56-ban a Petőfi Kör titkára. HUSZÁR TIBOR. Déry Tibor Kossuth-díjas író. (Hosszan tartó élénk taps.) DÉRY TIBOR. Azt akarom mondani, elvtársak, hogy engem nem zavarnak a közbeszólások. (Hosszan tartó élénk taps.) Tisztelt elvtársak! Néhány megjegyzést szeretnék mondani arról a magatartásról, amelyet ma az értelmiség számára, de elsősorban az írók és újságírók számára kötelezőnek tartok. Már most meg akarom jegyezni, hogy az itt sorra kerülő néhány gondolatom nem tarthat igényt a népszerűségre. Ismerem közéletünknek, főképp értelmiségi életünknek jó néhány vitáját a közelmúltból és ezeknek összességét; az eddig kialakult képhez volnának megjegyzéseim. A viták általános irányával, tehát azzal, hogy egészükben bírálói kritikai élük van, a legteljesebb mértékben egyetértek, de nem értek egyet a bírálat természetével, módszereivel, mondjuk úgy, hogy a mélységével és magasságával. Attól tartok, hogy túlságosan is a felületi jelenségeket, kórtüneteket támadja és nem fordít elég gondot a lényegre, a kórokozóra. (Taps.) Nem teszik fel elég világosan azt a kérdést, hogy végeredményben hogyan kerültünk oda, ahol ma vagyunk. Mi az oka gazdasági bajainknak? Mi az oka lelki bajainknak? Mi az oka, hogy társalmunk egésze nem érzi jól magát a bőrében? Három közkeletű feleletet kapunk ezekre a kérdésekre hivatalos helyről. Az egyik a személyi kultuszról szól, a másik a dogmatizmusról, a harmadik a demokrácia hiányáról. De hogyan jöhetett létre a személyi kultusz, hogyan jöhetett létre a dogmatizmusnak ez a kíméletlen egyeduralma, amely megbénította nemcsak életünket, de a gondolkodásunkat is? Mi az oka a demokrácia hiányának? Ezeket az okokat kell kutatnunk és egymás közti összefüggéseiket, ha azt akarjuk, hogy valami tisztességes eredményre jussunk. Ebből a szempontból nézve mondom azt, hogy vitáink nem elégítenek ki, mert nem elég mélyek és nem elég magasak. Hadd előlegezzem itt mindjárt megjegyzéseim elején személyes nézetemet arról,