Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)
Előszó
Előszó Amikor a Déiy Archívum tervezetét összeállítottuk, sajnos rosszul mértük fel terjedelmi kereteinket. Akkori ismereteink szerint a kiadatlan és elfeledett művek közzétételére elégnek látszott öt kötet, hiszen az 1971 és 1978 között megjelent életműsorozatból túlnyomórészt az 1945 előtti írások maradtak ki, s ezek el is fértek a jelzett terjedelemben. A sorozatunkba tartozó 1945 utáni anyagot - a közhiedelmet követve -jelentéktelennek tartottuk, hiszen két nagyobb egységét, az 1958-ban keletkezett Börtönnapok hordalékát (1989) és a hetvenes évek két elbeszélését: Sirályháton, Dr. Nikodémusz Lázár híres útikalandjai (1993) címmel már korábban közzétettük. Úgy véltük: a fennmaradó kisszámú írásművet könnyedén beilleszthetjük a tervezett utolsó, ötödik kötetbe. A korábbiaknál részletezőbb bibliográfiai kutatások, a hagyaték kéziratos részének tüzetes átvizsgálása és a külföldi publikációk számbavétele új és új ismereteket hoztak a felszínre, amelyek új kötetekbe kívánkoztak. Az örvendetes gyarapodás választás elé állított bennünket: alakítsunk ki pótköteteket a már elgondolt tömb kiegészítésére, megbontva ezáltal a sorozat számozását? Vagy keressünk más megoldást? Az utóbbi mellett döntöttünk, mert az összegyúlt írások nagyobbik része műfajilag is különbözött a korábbiaktól. Többségét cikkek, nyilatkozatok, interjúk, beszédek, felszólalások - és forgatókönyvek alkotják: tartalmilag túlmutatva az előző kötetben található „művek" körén. (Más kérdés, hogy ennek ellenére mégis megkerülhetetlenek, szervesen hozzátartoznak az életműhöz; már csak azért is, mert nélkülük nehezen lehetne megrajzolni Déry 1945 utáni - igencsak változékony pályaképét.) A megoldást maga az anyag sugallta: Dokumentumok címmel - új „blokkba" kívánkozott, a sorozat 15-17. köteteként. (Szép elmélet fonákja, Sorsfordító évek X.-hen, Barátságos pesszimizmussal.) Talán nem szükséges hosszabban bizonygatnunk, hogy ezt az elkülönítést alapvetően e gyűjtemény belső, tartalmi összetétele indokolta. A cikkek, tanulmányok „dokumentum" jellegén ugyan még lehetne vitatkozni, ám a beszédek, felszólalások esetében már semmiképpen sem beszélhetünk „művekről", s nemcsak e megnyilatkozások esztétikai megformálatlansága miatt. Szövegeiket nemegyszer jegyzetekből, jegyzőkönyvekből ismerjük, amelyek nyersfogalmazványok. Még inkább áll mindez az interjúkra, hiszen az érdekelt válaszait a legtöbbször az interjúvoló fogalmazza újjá (nem szólva arról, hogy a beszélgetéseket is ő irányítja). A forgatókönyvek esetében is sokszor csak dokumentumokról szólhatunk, hiszen kialakításukban nem csupán az írónak volt része. Az elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy forrásaink is némileg különböznek a korábbiaktól. A magyarországi sajtó vezető orgánumait - a fő napilapokat, hetilapokat és folyóiratokat - természetesen ezúttal is átlapoztuk, de gyűjtésünk ellenőrzése, kiegészítése céljából felhasználtuk az író sajtókivágatait, majd az 1963-tól előfizetett