Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1957

telyt afelől, hogy egy bizonyos időtől kezdve ellenforradalmi mozgalom jelentkezett a tavaly októberi felkelés alatt, de tökéletesen bizonyosak vagyunk benne, hogy ha időt hagytak volna a népnek, rövid időn belül úrrá lett volna a helyzeten, és leküzdötte volna ezeket az ellenforradalmi tendenciákat. Biztos vagyok ebben, mert a magyar nép nagy többségében az elmúlt tizenegy év túlkapásai dacára is szocialista hazában óhajt élni." Az írók és a nép Magyarországon megszilárdult egységéről Déry gondolata a következő: „A magyar nép és írói közt kialakult egység valami csodálatos dolog. Mi, írók egyik pillanatról a másikra olyan felelős helyzetbe kerültünk, amilyenre nem voltunk felkészülve. Elmondhatom, hogy az írószövetség telefonjai, az én személyes telefonom is, a forradalom első percétől megállás nélkül csörögtek, és teljesen ismeretlen személyek beszéltek hozzánk, kértek tőlünk tanácsot. (»Itt a forradalmarok«, jelentkezett egyszerűen az egyik telefonáló.) Az ember nem mehetett ki anélkül az utcára, hogy ne szólították volna meg ismeretlen emberek. Az írószövetség irodahelyiségei napokon át telve voltak munkásokkal, diákokkal, akik azért jöttek, hogy elmondják fájdalmaikat, örömeiket, reményeiket. Az írószövetség gépkocsiját még a legviharosabb napokban sem vetették alá ellenőrzésnek az utakon. Még ma is akadnak, akik az íróktól várják minden probléma megoldását: gyakran beállítanak hozzánk munkások, parasztok - a többiek küldik őket tanácsért -, s nekünk szögezik a kérdést: »Mit kell tenni?« Nem tudom, hogy más ország történetében előfordult-e már hasonló, és meg kell mondanom, hogy mindez végtelenül zavarbaejtő, mert olyasmit kérnek tőlünk, amit mi nem adhatunk, nevezetesen politikai választ kívánnak tőlünk, mi pedig csupán erkölcsi választ adhatunk." Honnan ez a bizalom az írók iránt? - kérdeztük. Déry Tibor így folytatta: „Talán nem érdemeltük ki maradéktalanul ezt a bizalmat. Az írók zömét éppúgy elnyomta Rákosi és Gerő politikai klikkje, mint az egész népet, és akár a nép nagy többsége, engedett ennek a nyomásnak. Természetesen akadtak néhányan az írók között, akik elvi okból elutasították az együttműködést a rezsimmel: azért tehették meg, mert nem voltak kommunisták. De mi, írók voltunk az elsők (ha más érdemünk nem is volt), akik föllázadtak, és mi voltunk az elsők az országban, akik nyíltan kimondták, amit érzett a nép. És ez az oka, úgy hisszük, hogy a lakosság körében bizalom támadt irántunk." Ismételten elhangzott az a vád a magyar írók ellen, hogy a párton kívül cselekedtek. E tárgyban Déry így helyesbített: „Nem hagyták kimondanunk az igazat a párton belül. Nem engedélyezték a bírálatot, nem engedélyezték az írók kommunista szekciójának az összehívását, nem engedélyezték az írószövetség szocialistáinak összehívását. Amikor emlékeztetőt küldtünk a Párt politikai irodájának, fegyelmi bizottság elé idéztek minket. Eleinte minden erőnkkel arra törekedtünk, hogy a párton belül élhessünk a bírálat jogával. Számomra is a legnagyobb meglepetés volt, amikor elmentem a Petőfi Kör ülésére, s azt láttam, hogy nyolcezren gyűltek össze a négy-ötszáz fő helyett, amennyire számítottunk. Mellesleg, ma az a meggyőződésem, hogy az akkori pártvezetőség nem volt képes rá, hogy szembenézzen a helyzet-