Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1956

tett kommentárjai sem. - Bondy mentségére megemlítjük, hogy utóbb több értő és együttérző cikkben szólt Déry letartóztatásáról és műveiről. (L. az 1957-es íróper külföldi visszhangja 73-75. jegyzeteit. In D. T. úr feleletei, avagy a befejezett mondat. Bp., 1994. 113.) A riportban emlegetett „sztálinista" - Ernst Fischer osztrák esztéta, Déry rokona, az idézett pártlap pedig a bécsi Volksstimme. François Bondy - publicista, a kommunista eszmékből kiábrándult s az emberi szabadságjogokért küzdő nyugati értelmiségiek (Amerikából anyagilag is támogatott) szervezetének, a Congress for Cultural Freedom tagja, a szervezet folyóiratainak (Encounter - London, Preuves - Párizs, der Monat - Berlin, Forum -Bécs, II Tempo Présente - Róma) szorgos munkatársa. „Parier du rôle des écrivains dans ces événements? Il pourrait paraître qu'on oublie la modestie.'" („Beszélni az írók szerepéről ezekben az eseményekben? Olyan látszata lenne, hogy megfeledkezünk a szerénységről.") ... Most, amikor megkísérlem fölidézni benyomásaimat és összefüggésbe állítani a korábbi és a későbbi eseményekkel, ismét hallom a magyar írók hangját. Beszélgetéseink részeit hangszalagra vette egy svájci rádióriporter. Veres Péter, Déry Tibor, Háy Gyula, Illyés Gyula és mások szavait, amelyek talán hosszú időre az utolsó hozzánk szóló üzenetet jelentik a magyar költőktől. Persze, nem üzenetek ezek, hanem kötetlen beszélgetések töredékei, - szerencsére nem csupán az emlékezet őrzi, amelynek velejárója a félreértés és az önkényes változtatás. Jelen vannak, és megmaradnak jelenlevőnek, dokumentumnak, tanúvallomásnak. Jl pourrait paraître qu'on oublie la modestie", - hallom ismét Déry Tibort. Francia beszéde lassú, tapogatózó, ám tökéletesen tiszta, ha nem is olyan folyékony, mint a lírikus Illyés Gyuláé, aki hosszú évekig élt Franciaországban. - Mint író - folytatja Déry - eleinte a szólásszabadságért harcoltam, hiszen ez, ha szabad azt mondanom, pótolhatatlan munkaeszköz a foglalkozásom gyakorlásához. Hamarosan eljutottunk azonban odáig, hogy ennek a szabadságnak a hirdetése egybeolvadt a népünk szabadságáért folytatott általános küzdelemmel. Az írók kétségtelenül már évek óta, amennyire csak lehetséges volt, megpróbáltak mindenkor elmenni a szólásszabadság végső határáig, s a végső határoknak ez a kitapogatása nem volt veszélytelen. De ismétlem, tettük ezt, amennyire csak lehetséges volt ... Az írószövetség székházában találkoztam vele - ez a szervezet intézte mindössze három nappal később a budapesti rádióban az utolsó magyar segélykiáltást a világhoz. Beszélgetésünk természetesen nem szorítkozott az irodalomra. Például amikor más pártok létrejöttéről kérdeztem, azt mondta, hogy ezt „szigorúan szociológiailag" kell megítélni, és hogy a parasztokat nem csupán a sztálinizmustól, hanem a nagybirtokosoktól is védelmezni kell. A terv- és piacgazdaságra vonatkozó kérdésekre Déry éppúgy, mint a legtöbb szociális érzelmű író, gazdaságtanilag ugyan megalapozatlan, ámde annál inkább dogmatikus nézeteket hangoztatott. Az idegen uralom, a diktatúra