Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1956

ilyesfajta emlékekkel való bíbelődésre. Abban a majdnem indulat nélküli állapotban tehát, amelyben ma velük kapcsolatban leledzem, milyen vélemény, milyen ítélet alakult ki bennem a múlt, jelen és jövőbeni szereplésüket illetően? Horváth Márton elvtárs az elmúlt esztendők során gyakran változtatott pozíciót az irodalompolitika, sőt a politikai vonalán. Szándékosan mondok pozíciót és nem véleményt, mert nem ismerem Horváth Márton elvtárs véleményét az általa képviselt véleményéről. {Zaj.) Horváth Márton elvtárs az utóbbi évek során több alkalommal abba a gyanúba keveredett, hogy úgynevezett jobboldali nézeteket vall, és ilyen alkalmakkor rendkívüli elismeréssel szólt az én munkásságomról. A közbeeső alkalmakkor azonban, amikor úgynevezett baloldali pozíciót foglalt el, a legélesebb, szinte becsületbe vágó és már-már személyes biztonságomat veszélyeztető támadásokat intézett ellenem. (Közbeszólás: Milyen esetben?) Nem hallottam a közbeszólást! (Közbeszólás: Milyen esetben? Közbeszólás: És most?) Az előbbire közismert arisztokratizmusomnál fogva nem idézek példát, az utóbbira pedig csak az ismert decemberi párthatározatot említem meg tanúnak, amelynek létrejöttében és kidolgozásában Horváth Márton elvtársnak tudvalevőleg szerepe volt, és amely nyilvánvalóan egy irodalmi Rajk-pernek készítette elő a talajt. (Úgy van! Úgy van! Taps. Közbeszólás: Miért van ez még ma is érvényben? Közbeszólás: Mind a kettő!) Szerencsére a szovjetunióbeli és a külpolitikai események ennek a szép tervnek útját állták. Ha nincs XX. kongresszus, Déry, Zelk és társai, ahogy a párthatározat sommásan nevezett bennünket a Rajk és társai példájára, mondom, ha nincs XX. kongresszus, akkor nem tudom, hogy ma hol van a lakóhelyem. (Közbeszólás: Vácon! Kistarcsán!*) De a XX. kongresszus szerencsére volt. Amikor azonban Horváth elvtársat az írószövetség áprilisi taggyűlésén több írótársam meginterjúvolta arról, hogy vajon mi lehet az oka nézetei hajlékonyságának, akkor Horváth elvtárs azt felelte, hogy ő a Központi Vezetőségnek tagja, és az a kötelessége, hogy a párt mindenkori határozatát képviselje. (Zaj.) Mit lehet erre felelni, elvtársak? Nem szándékozom a válasz jóhiszeműségében kételkedni. Ha a párt megváltoztatja álláspontját és akár többször is egymásután, akkor a központi vezetőségi tagoknak a többi párthivatalnokoknál és az egyszerű párttagoknál jóval fokozottabb mértékben kötelességük, hogy képviseljék és megvédjék a párt mindenkori álláspontját. Még akkor is, ha történetesen nem értenek egyet vele. Mi következik ebből? Nyitva hagyom a kérdést általános elvi síkon, de megfelelek rá in concerto: Horváth Márton elvtárs jelen és jövő szerepét illetően nincs benne bizalmam. (Felkiáltások: Nekünk sincs! Pisszegés.) Pontosabban: személy szerint, teljesen korrektnek tartom magatartását, de mint íróra nem merném rábízni az irodalom ügyét. (Taps.) Úgy hallom, hogy Horváth Márton elvtárs a múlt héten az írószövetség vezetőségi ülésén önbírálatot mondott. Én magam nem hallottam, mert nem voltam jelen, és itt zárójelek közt közölnöm kell az elvtársakkal magyarázatképp, hogy a decemberi párthatározat óta nem veszek részt az írószövetség munkájában, nem tekintem magam az írószövetség tagjának mindaddig, míg elégtételt nem kapok a párthatározat megalázó tévedéseiért. (Elénk taps.) Mondom, nem voltam jelen, de úgy hallom, Horváth Márton elvtárs funkcióját kötötte ahhoz, hogy az * Vácott börtön. Kistarcsán internálótábor volt.