Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)
1947
Persze csak az igazi íróra vonatkozik ez a kérdés és ez a gond, olyanra, mint Illyés Gyula és Déry Tibor, akik itt ülnek most velem szemben a kávéházi asztalnál. A két író az apa gondterheltségével ráncolja a homlokát. Egy kissé az ő gyermekük is a kétéves szabadság, és most azt kérdezik tőlük, mennyi örömöt és milyen gondot jelent számukra az újszülött? Meg azt: hogyan neveljük, hogyan gyarapítsük tovább? Az egyik a búsuló Kossuth fehér szoborhátára mered, a másik Rákóczi ágaskodó bronzlován felejti a tekintetét. Mintha innen várnának választ, erről a térről, amely tele van nagy magyar igazságokkal és legalább akkora hazugságokkal: Rákóczi és Kossuth, parlament, amely csak most lett a nemzet képviseletének háza, a kúria, ahol csak két éve mérnek igazságot. Szabadság tér, amely csak két éve érdemelte ki a nevét. De messzebbről jön a válasz: Franciaországból. Illyés párizsi útjáról beszél: Mit kezdtek a francia írók a szabadsággal? Felfedezték azt a zavaros német filozófiát, amelyen mi már régen túl vagyunk. Az egzisztencializmus jött divatba. Igaz, múló divat és legtöbben csak mosolyognak rajta, de mégis jelenség. DERY. De ott van Aragon, Eluard és a többiek. ILLYÉS, ők pedig felfedezték a nagy nemzeti problémákat. Most először mernek szabadon beszélni Franciaországban a nemzeti kérdésekről. Az, hogy mi, magyar írók szocialistákká lettünk, az irodalmi hagyományainknak köszönhető. Hiszen egyetlen igazi forradalmi költője volt a világirodalomnak: Petőfi Sándor. Az Úristen elefántot teremtett a mi kis kertünkben. DÉRY. Egyetlen országban sem volt annyira átpolitizálva az irodalom, mint nálunk. Hiszen minden író, aki valamit ér, bizonyos fokig szembenállt az elnyomók társadalmával. Batsányitól a legjobb kortárs írókig. - Illyés Gyuláig és Déiy Tiborig - fejezem be a mondatot. Ellenvetés nem lévén, ismét megkérdezem: - S mit kezdtetek a szabadsággal? Nem gondoljátok, hogy a jó magyar írók túlságosan hozzászoktak a kardforgatáshoz, az ellenzékiséghez? ILLYÉS. Valóban, ez a legnehezebb probléma. Az ember 42 éves korági hozzáedződött ahhoz, hogy ellenzéki legyen. Egész írói magatartása abban fejeződött ki, hogy támadjon. Támadja a hibákat, az igazságtalanságot. Ez szinte írói életforma lett. Ha ma meghalok, egy befejezett pálya ér véget. DÉRY. Ellenzékből kormányba szorultunk ... ILLYÉS. Harc, támadás és bírálat közt töltött életünkbe bejött, berontott hirtelen egy óriási változás. Érthető, ha sok ember eltévedt. Azt hitték, hogy tovább ellenzékieskedhetnek ... - Hogyan térjen át hát az író a béketermelésre? Csak a királyok fejét kell levágni... ILLYÉS. A szabadság befogadása az író számára nem egyik napról a másikra való megoldás. Petőfiék annak idején azt hitték: csak a királyok fejét kell levágni, hogy mindenki, aki eddig szolga volt, egy fejjel megnőjön emberi méltóságában. Mi nagyon jól tudjuk, mi minden kell ahhoz, hogy a politikai szabadság után élvezni és érvényesíteni tudja a nép a belső fejlődés szabadságát. Mi most vagyunk iskolásai a
