Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1954

-Töredékünk azt igyekszik érzékeltetni, milyen sajátos „alkotómunka" is folyt ilyen körülmények között. Szövegünk néhány mondatát viszontlátjuk az Örkény által közzétett „négykezes" Egy irodalmi antiidill című „közjátékában", így feltételezhető, hogy közösen készült. Ez késztetett bennünket arra, hogy a többi, fel nem használt részletet Déry sajátjának tekintsük, amelyet a néhány mondatnyi átvétellel együtt fenntartott magának - egy esetleges önálló közlés számára. Mint ahogy egy 1955-ben, annak idején féligkész töredékből szintén kivette és önállóan közzétette a „regény" Párbeszéd a pesszimizmusról részletét (l. Botladozás. 2. köt. 460^164.) - mint amit teljes egészében saját szellemi tulajdonának tekintett. Örkény István utólag készült keretének tévedéseivel, például, hogy a Felelet-vita után, 1952 júliusában utaztak vigasztalódni Szigligetre — nem itt kell érdemben vitatkozni. Csak emlékeztetünk: a Révai diktálta vita 1952 szeptemberében!októberében volt. A két barát el is utazott utána, október 18-23. között, csakhogy nem Szigligetre, hanem Sztálinvárosba. Az adatok Déry naptárnoteszéből valók. A „négykezes" kudarcáról l. még Réz Pál visszaemlékezéseit: Kortársak Déry Tiborról. ///. ... Az egész ház feszült figyelemmel vigyázott, hogy ne zavarja a vajúdást... A két fiatal nő felváltva vigyázott a kicsi leány és a nagy kutya mozdulatlanságára. Minden a két vajúdó író munkáját szolgálta, akik hangosan vitatkozva (az egész a hegy tőlük visszhangzott) - nem írtaik: Birkóztak. Egy-egy igét, főnevet, jelzőt döftek egymás bordája közé, és ez elég volt ahhoz, hogy önnön sebeiket nyalogatva és a másikénak örülve húsz-harminc percre megálljon a munka. Felvonultatták érveiket hörögve, izzadtan, s mikor belefáradtak, megállapodtak egy harmadik szóban, melyet nem lekopogtak, hanem a túlsó parton is érthetően leszögeztek. A pontot úgy ütötték a mondat után, hogy „senki többet harmadszor". Mindketten fellélegeztek és örültek a másik kudarcának. Megint félórás „Anyag- és adat"-megbeszélés következett. A következő mondat, amelyet megtárgyaltak, nagyon jó lehetett, mert félórás hahota-duett következett. De az írógép hallgat, mert utólag mindig rájöttek, mert, hogy amin ők oly jól mulattak, az humortalan ... Ujabb ádáz harc következne. De egy idegen férfihang két egymásutáni „jónapot"ja megállítja ... A ház nő-, gyermek- és kutyalakói a távoli odúból rémülten néznek az általuk a tiszteletben tartott munkahely felé. - Úristen! Megzavarták őket! Nem vigyáztunk a külső kapura! Kimeredt szemmel hallgatóznak, de megkönnyebbült sóhajjal veszik tudomásul, hogy az írógép villámgyors kopogásba kezd. Lávaként hömpölyög belőle a gondolat... Nem birkózik a két mester. Az egyik írónak jelzői, határozói tetszenek a másiknak. - Hurrá! Végre menni fog a munka!