Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1954

jelzi, hogy az Útkaparó kötetében - Egy perc címmel - Déiy összevonja a két sorozat egymástól ideiben ugyan elváló, de szellemiségükben közös darabjait. A Megjegyzés rovat újraközölt részleteihez hasonlóan (l. 1949) ezúttal is az időrendet követjük. - Az első pillanatkép feltehetően a külföldi téma miatt maradt ki a későbbi válogatásokból, a második azért, mert szövegének egy részét Déry bedolgozta utóbb a Szovjetunióról szóló útirajzába (l. Botladozás 2. köt. 329-330.). A harmadik ugyan belekerült az Útkaparó/xz (1956. 345-346.), a Botladozás szerkesztője azonban kihagyta válogatásából. Egy perc Kevés időm jut olvasásra; íróasztalom párkánya magasan meg van rakva könyvekkel, melyekkel hónapok óta hiába nézek farkasszemet, éjjeliszekrényemen tíz-tizenkét könyv szólongat, amikor hajnal felé lefekszem. Brosúrákat, propagandafüzeteket még átlapozni sem nagyon érek rá. De tegnap délután, ahogy az egyik ilyen füzet lapjait forgattam, az ujjam hirtelen megakadt, s utána a szemem. A fénykép, amely megállított - alant látható - egy bebörtönzött fiatal férfit ábrázol, s gondolom, a feleségét, aki a börtönben meglátogatja. A kép a Béketanács külpolitikai sorozatában jelent meg, a Pakisztán népe békét akar című füzetben. A fiatalasszony mindkét karjával benyúl a rácson, s átkarolja férje nyakát. A férfi behajlított tenyerével megfogta az asszony karját, de mert keze nem fért el a rács két rúdja között, kívülrekedt hüvelykujja az egyik rudat megkerülve igyekszik vissza felesége karja felé. Mozdulatlanul néznek egymás szemébe. Percekig néztem a képet: ritkán láttam még életemben a szerelemnek ilyen fenséges, s egyben ilyen testiesen meghitt mozdulatát. Amit csak a legnagyobb szerelem tud egyesíteni, a vágyat s a teljes szellemi, lelki egyetértést, az a maga eszményi, gyönyörű tökéletességében benne van ebben a két testtartásban. Nem láttam még férfiszemet szenvedélyesebben, bensőségesebben nézni, mint azét a rabét. De a börtönrács elválasztja őket. Itt, a Pasaréten, ahol lakom, az egyik szomszédos kertben egy hatalmas mandulafa virágzik. Az éjjel fagyott, jéghideg vihar húzott végig a völgyön, amikor éjféltájt hazajöttem. Reggel aggódva néztem ki az ablakon, de a mandulafa épen, sértetlenül, hamvas fehéren bontogatta megtermékenyített gyöngéd szépségét a szögesdrótkerítés mentén. (Művelt Nép 1954. ápr. 25. 7.sz. 3.) Egy perc Moszkva, június Sokfelé utaztam már, Európa nagyobb részét bejártam. Természetesen olyan országokat is, melyek nyelvén nem értettem. Dalmáciából, ahol nem tudtam szerbül, át-