Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1953

ESPERSIT Simonhoz. Te haza! ... Bittérhez. Ómassára. Kovácshoz. Te Tóthoz! Kezéből tölcsért formálva, utánuk kiált. Ökröt, embert, amennyit lehet. Nézi a lejtőn gyorsan távolodó alakokat, majd felböki kalapját, felemeli öklét, megfenyegeti az eget. Hej, azt a betyár nádvágó úristenit, valahány gipszcsináló orvos van a világon - kiáltja elkeseredetten -, hogy épp az én lábamat tisztelték meg a becstelen tudományukkal. 25. kép. Egy másik lejtő, szemben egy hegyoldal. A fel-felszakadó, vágtató felhőzet közül olykor már előtűnik a hold, rávilágít a tájra ... A hegyoldal felső peremén egy apró emberi alak - Molnár B. Lajos - tűnik fel, nagy S-betűs kanyargókkal síel a völgy felé, a lencsével szemben. 26. kép. Egy óriási bükk fekszik a hóban, melyet a vihar gyökerestül fordított ki a földből. Molnár az erdő szélén jövet, minden erejével küzd a nekifeszülő szél ellen, a vágtató hó eltömi szemét, száját, szinte megvakítja. Meg-megtántorodik, végül, a kidőlt fa mellé érve, leveti magát a földre, a törzs védelmébe, lesöpri arcáról a havat, lélegzethez igyekszik jutni. Feltápászkodik, továbbmegy. 27. kép. Fák között halad. Egy felhő fut feléje, benyomul a fák közé, körülveszi, a legközelebbi fáig is alig látni el. Molnár megáll, vár, arcáról törölgeti a havat, vizet. Úgy tetszik a sebesen tovasikló ködben, mintha az erdő ellenkező irányban megindulna, rohanni kezdene. Egy-egy szélroham nyomán a hó kavarogni kezd, felfelé száll. S hirtelen eloszlik a köd, holdfény ömlik el az erdőn; oly világos lesz, hogy a fa kérgén, melynek Molnár nekitámaszkodott, világosan ki lehet venni minden hasadást, rovátkát, pörsenést, a moha felfutó, szétágazó erecskéit. A fiú elindul, de alig tesz pár lépést, egy újabb ködfelhő utoléri s körülfogja. 28. kép. Egy jeges kaptatón mászik felfelé, a szélvihar minduntalan fellöki, visszacsúszik kiinduló helyére. Lecsatolja a léceket, négykézláb igyekszik feljutni, síbotjára támaszkodva. Megint kisüt a hold, de már egy perc múlva egy újabb alacsony felhő kúszik a fiú köré, újra elnyeli a köd. 29. kép. Messziről egy nagy, havas lejtő teljes holdsütésben. Látjuk Molnár apró, fekete sziluettjét, amint sebesen síklik lefelé. Hirtelen felbukik, eltűnik a körülötte felszálló hóban. 30. kép. Egy vágáson, melyről még nem fuvarozták el a fát. Molnár síléce beszorult egy behavazott rönk alá, fejjel lefelé csüng egy mélyedésben. Eszméletét vesztette, arcán, melyet közelről látunk, vékony csíkban szivárog a vér, szempilláin látni az apró, ráfagyott hókristályokat.