Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1953

Elvtársak! Legelőször is egy nem közvetlenül a napirendhez tartozó megjegyzést akarok tenni: rossznéven veszem azt, hogy a pártszervezet vezetősége ilyen kis számban van képviselve ezen a rendkívül fontos taggyűlésünkön. Én tudom ugyan, hogy többen szabadságon vannak a vezetőségünkből, de úgy gondolom, egy ilyen eset megérte volna azt, hogy megszakítsák a szabadságukat. Én a felszólalásomat szokásomtól eltérően írásban készítettem el, s fel fogom olvasni. Ebből most az a hátrány származik az elvtársakra, hogy nem tudok szót fogadni annak a határozatnak, hogy ne térjek ki arra a bizonyos klubestre, mert én is csak kitérek ezekre a kérdésekre, igaz, hogy egészen röviden. Elvtársak! A dolgunk most íróknak egyenként és közösen az, hogy megvizsgáljuk a helyzetet. Azt hiszem, nagy higgadtságra van szükségünk e vizsgálatnál, s nagy türelemre és körültekintésre. Hogy ennek a vizsgálatnak eredményét, gondolatainkat és álláspontunkat kölcsönösen megértessük egymással, türelemre jóindulattal és szeretettel párosult türelemre van szükség akkor, amikor álláspontunkról meggyőzni kívánjuk azokat, akik másképpen gondolkoznak. Az új kormány bemutatkozása óta az egész országban magasra csaptak a szenvedélyek. Országszerte hatalmas indulatok szabadultak fel, s ezek kötelezővé teszik valamennyiünk számára a leggondosabb mérlegelést, a lelkiismeret legnagyobb erőfeszítését. De azt gondolom, hogy ez a higgadtság és körültekintés nem mentesíthet minket attól, hogy világosan és félreérthetetlenül kimondjuk azt, amit gondolunk. Azt hiszem, súlyos hiba volna, sőt talán helyrehozhatatlan hiba, ha engednénk annak a mindig leselkedő csábításnak, hogy akár kényelemszeretetből, akár bátorság hiányából, akár opportunizmusból, akár rosszul értelmezett taktikai meggondolásokból elhallgassuk véleményünket. Még nagyobb hiba volna, ha ahhoz a módszerhez folyamodnánk, amelyre sajnos egyikünkben-másikunkban nagyon is megvan a hajlandóság, hogy elkenjük a problémákat, s így mentesítsük önmagunkat a világos állásfoglalástól. Az elmúlt tíz nap alatt nem egy olyan nyilatkozatot hallottam, amelynek semmi más célja nem volt, mint az, hogy a lehető legügyesebben elrejtse a nyilatkozó gondolatait. Igaz, hogy én a magam részéről szívesen elnélkülözöm ezeket a gondolatokat, mert az ilyen nyilatkozóknál a hiányzó meggyőződés helyén amúgy is csak a személyes érdek mozog. A mi kérdéseinkre ezek nem adhatnak feleletet. Rossz kommunistáknak tartom őket, mert sohasem tudnak igazi alkotómunkával részt venni a párt munkájában. Elvtársak! Talán felesleges hangsúlyoznom - az eddigi tíz mondatomból is kiderül -, hogy nem politikai beszédet akarok mondani, pontosabban: nem általános értékelését adni a párt és a kormány új politikájának. Ehhez távolról sincs sem elég politikai műveltségem, sem elég tudásom. Mindössze néhány szóval, a lehető legrövidebben el akarom mondani, hogy nézetem szerint nekünk, kommunista íróknak mik ma a leglényegesebb feladataink. Sőt még tovább korlátozom mondanivalóimat: mi az az általános irányvonal, amelyen gondolkodásunknak mozogni kell, hogy egyrészt kidolgozhassuk és világosan megfogalmazhassuk feladatainkat, másrészt