Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1953

re, bemutatására. Déryre egy derék távol-keleti költő jutott, akinek a nevét a Világirodalmi Lexikon nem is jegyzi. A kiosztott szerep a ma­ga módján érzékelteti Déry továbbra is erősen megfogyatkozott tekin­télyét - és súlyát az irodalmi életben. Rózsaszín turbán, alatta ráncos, olajbanra arc, ferdén vágott tatár szem s a száj vona­lán lefelé ereszkedő ritkaszálú, fehér bajusz. Mozdulatlanul néz maga elé, egy arciz­ma sem rezdül. S már hosszabb ideje figyelem, amikor először mozdul meg, szája szelíden, öregesen rágcsálni kezd: mintha hetvennyolc éve valamelyik édes emlékét morzsolgatná. Bűbájos, bölcs mosoly jelenik meg a szája szögletében, amely hirte­len kivilágítja az egész arcot. Feláll reszkető lábára: teste oly könnyű, törékeny, hogy egy pillangó a hátára vehetné. De mégsem lepkeháton jött el hozzánk: húsz napig utazott vonaton és repülőgépen Burmából Budapestre, tíz napig vonaton a dél-kínai határtól az észak-kínai határig, aztán több napig repülőgépen a Szovjetunión át hoz­zánk. Megköszönöm, hogy eljött, ennyit megérdemel veszélyeztetett öregsége. S meg­ígérem neki, ha hetvennyolc éves leszek, visszaadom a látogatást Burmában. Moso­lyog, legyint, addigra ő már nem él. Parasztköltő, fiai, lányai ma is földművelők. Öregember, felesége negyven évvel ezelőtt meghalt, de nem nősült meg többé. Úgy mondja: csak munkájának, csak a népnek akart már élni. Azt teszi fiatalkora óta, amikor először fogott tollat. Verseket írt, újságokba, füze­tekbe, röpiratokba. Pénzt sohasem fogadott el értük, két keze munkájából élt. De amikor kötetei kezdtek megjelenni, a nép a maga módján fizetett értük. Eljöttek az emberek egyesével vagy családostul, de olykor egész falvak is, háromszor mélyen meghajoltak a költő előtt, s átnyújtották a versek méltóságteljes árát: ételt és ruhát. Hogy hány munkája jelent meg, nem tudja, de voltak köztük kötetek, amelyek a ma­guk egészében egy-egy aktuális politikai eseményről szóltak, például a gyakori pa­rasztzendülések egyikéről vagy legutóbb egy diákforradalomról, mely az elavult ta­nítási rendszer ellen irányult. 1945 és 1948 között maga is több fegyveres felkelés­ben vett részt az angolok és a japánok ellen. 1948? De hiszen akkor már hetvennegyedik évében járt! Nagyon kedvesen, szeré­nyen mosolyog: akkor még jobban bírta magát. 1945-ben az öreg költő még fegyver­rel a kezében védte hazáját az idegen rablók ellen, később pedig, amikor a puska már elnehezült a kezében, politikai tanácsadóként vonult partizán-honfitársaival a dzsun­gelba! Az öreg Petőfi! Elmondja egyik versét. Bonyolult rímelésű strófák, melyben nemcsak a sorvégző szavak, hanem a közbeesők közül is több rímel egymással. Mielőtt elmondta, hosz­szan gondolkodott, melyiket válassza. Megkérdem tőle, miről szól. A legszebb, a legjobban illatozó virágról, mondja. így tartotta ildomosnak: hogy a népek békegyű­lésén egy szál virágot nyújtson át a magyar írónak saját terméséből. Még egyszer elnézem az arcát, mielőtt elválunk: mert már fáradt, haza szeretne

Next

/
Thumbnails
Contents