Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1953

Férfit ünnepelünk férfit, aki megépítette önmagát, hogy majdan egy világot építhessen, bátorságból, vakmerőségből, erőből, szívósságból, gyorsaságból építette az egyik kezét, bölcsességből, higgadtságból, tapasztalatból és lassúságból a másikat, szeretetből építette a szívét. Férfit ünnepelünk, aki egyik kezével rombol, hogy a másikkal építhessen, megismeri és felbontja, ami felbomlóban van, megrontja a romlékonyt, pusztítja a pusztulót, enyészti az enyészőt, okos tűz: elemészti a tűzrevalót, okos fény: megvilágítja a sötétséget, okos szív: megtanít szeretni. Férfit ünnepelünk, aki a bomlás alatt, a sötétben megismeri a születésére váró kisdedet és mint egy hatalmas bába tiszta és gyöngéd ujjakkal a világra segíti, anyjául szegődik és táplálja, apjául szegődik és küzd érte, szolgájául szegődik és szolgálja, s vele együtt és általa tisztul, gyarapodik és nő, mint a homlok a növekvő gyermek arcában. Férfit ünnepelünk, el ne felejtsük: Didi Liloban születik, ami úgy hangzik, mint egy költemény első szava, a második „forradalom", a harmadik „kommunizmus", apja cipőgyári munkás, anyja jobbágylány, az alacsony földből kelt ki, mint a búza s mihelyt megérett, tápláló lett, mint a búza, első barátai a tifliszi vasúti műhelymunkások, az egész világ munkásai barátai lettek, fedetlen fővel járt Batumban, az olajkutak között, grúzok, oroszok, örmények, azerbajdzsánok hallgatták szavát. Férfit ünnepelünk, férfit, aki börtönökön át indult a legmagasabb hegycsúcsra, a nép szívére, a kutaiszi börtönből, Novaja Udából, Kosztinoból, a sarkvidéki Kurejkából fellépett egyenesen a forradalomig, társaival együtt, akiktől tanult és akiket tanított, feladataival együtt, népével együtt nőtt oly hatalmassá, hogy meghódított mindenkit, akit