Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1952

módja szerint meg van csinálva, akkor azt lehet mondani, hogy ez jó munka, és nemigen akadhat ember, aki ennek ellenkezőjét állíthatná. Ellenben a könyv, általában a művészet, kép, zene, szobor stb., ennek nincs olyan megbízható mértéke, mint a jó asztalnak. Az író maga is állandó bizonytalanságban van, és nem tudja eldönteni azt, hogy vajon ténylegesen jó munkát végzett-e, vagy sem. Legfeljebb saját lelkiismeretét vizsgálja meg és azt mondja, hogy megtettem a magamét, talán sikerül. Ilyenkor előfordul az, hogy amikor szembekerül az olvasókkal, és az olvasók mondják ezt meg szemtől szembe neki, az író bizonytalanná válik. Ez azonban nem mond ellent annak, hogy határozott véleményt fognak hallani a kérdéseikre. Előbb megkérdem az elvtársaktól, hányan olvasták el a jelenevők közül a könyvet. Legyenek szívesek, emeljék fel a kezüket (tizenheten jelentkeznek). Ez azt jelenti tehát, hogy körülbelül a jelenlévők fele elolvasta. Most abban a sorrendben fogok felelni a kérdésekre, ahogy a felszólalók felvetették. Elsőnek Gara elvtársnak fogok felelni. Gara elvtárs vitába szállt Király elvtárssal abból a szempontból, hogy Király elvtárs két hősét állapította meg a könyvnek. Gara elvtárs azt állítja - és itt az írónak az előszavára hivatkozik -, hogy a könyvnek csak egy hőse van. Elvtársak! Én az íróval, magammal szemben, Király elvtársnak adok igazat. Ennek a könyvnek valóban két fő figurája van. Próbáljuk a szavakat, a fogalmakat tisztábban körülhatárolni. Ha azt mondanám, hogy hőse van, akkor talán azt állíthatnánk, hogy egy hőse van, Köpe Bálint. De ha azt kérdezném, hogy hány fő figura van, akkor két fő figurája van a regénynek, éspedig az egyik a proletár oldalon, a másik a polgári oldalon. Ez egy igen szokásos fogása a regényíróknak, ami ellen Gara elvtársnak sem lehet kivetnivalója, ő azt mondta és látszólag teljes joggal, hogy amikor én a II. kötet felénél bevezettem a második fő figurát, Farkas tanárt, ezzel eltüntettem a süllyesztőbe Bálintot, az első fő figuráját a regénynek. Erre vonatkozólag most egy általános érvényű kijelentésem van, éspedig az, hogy ez a regény nem egy kötetből áll, hanem négy kötetből fog állni, tehát nem trilógia. Ez azt jelenti, hogy egy négyemeletes háznak a fundamentumát csináltam meg az első kötettel és annak tartó gerendáit, szerkezetét építem a négy köteten belül. Tehát a II. emelet másképpen fog festeni, mint hogyha utolsó emelet lenne. Nem tudom, hogy érthetően fejeztem-e ki magamat? Nem lehet - sajnos - erről a regényről végérvényes ítéletet mondani, míg nem látjuk a IV kötetet. Akkor lehet megmondani, vajon eltüntetem-e a süllyesztőben Bálintot, egy időre, hogy azután majd bizonyos körülmények között megint felbukkanjon. Itt túlságosan szakszerű, kompozíciós problémákat kellene feszegetnem, annak elvi bizonyítására, hogy az megengedett dolog, hogy még pár évig türelmüket kérem, mert addig fog eltartani, amíg a regényemet befejezem, és azt remélem, hogy majd a IV kötet elolvasása után együtt fogjuk tudni szemügyre venni az egész épületet, s akkor nem fog feltűnni, hogy Bálint 150 oldalon át eltűnt, és átadta a helyét egy látszólagos mellékcselekménynek. Ez azonban nem mellékcselekmény, ha azt vesszük, hogy ez a regény egy társadalmi regény, a Horthy-rendszernek a regénye, és nem két fő figurának a regénye. Mármost itt elhangzott egy másik fogas kérdés, amit két elvtárs vetett fel, hogy az én ta-