Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1945-1948

zófia kérdéseiről. Bp., 1949. 110.) Az előadást követő csendben Déry váratlanul felállt, s ,,az előtte lévő szék karfájára" támaszkodva „lassan, tagoltan, kissé raccsolva" — ízekre szedte Zsdanov szentenciáit. - S nem kevésbé „kínos" helyzetbe hozta környezetét 1948-ban a pártkiadó, a Szikra helyiségében, amikor ugyancsak lassú és higgadt érveléssel mutatta ki Solohovnak a kolhozok szervezéséről szóló (és frissen magyarra fordított) regényéről, az Új barázdát szánt az ekéről, hogy a tendencia által félrevitt, rossz alkotás. (Mindkét esetről 1. Aczél Tamás: Emlékek Déryről. = Irodalmi Újság (Párizs) 1977. szept./okt. 9-10.sz. 1.) Ezekkel az esetekkel függ össze? Vagy más úton-módon vált Moszkvában ismeretessé Déry „szovjetellenessége", amely az Alvilági játékok befejezésében kapott hangot - nyíltan szólva a szovjet katonáknak az ostrom során elkövetett szexuális erőszakoskodásairól? Tény az, hogy valamikor 1948 során - az időpontot nem sikerült pontosan megállapítani - csendben, feltűnés nélkül kivonták a forgalomból az inkriminált kötetet. Mindez azonban ekkor még nem támasztott vihart, hiszen a pártnak nagy szüksége volt a jó nevű szimpatizánsokra. Másrészről Déry komolyan vette elkötelezettségét az új, demokratikus kultúra és irodalom, az új olvasóközönség megteremtése, ha úgy tetszik: a kétkezi munkából élők kulturális felemelkedése iránt. Az új olvasók megnyerése érdekében még korábbi tematikájában, sőt kifejezésrendszerében is hajlandó volt változtatásokra. Figyelme észrevehetően áttevődött a polgári rétegekről a munkásság képviselőire, s bizonyos mértékig stílusa is egyszerűsödött. (E változásokat feltehetően ösztönzően segítette Déry második felesége, Oravecz Paula és széles családja - apja cipész volt, testvérei kivétel nélkül munkások, alkalmazottak -, akiknek révén szinte kéretlenül áradt felé az „alsó" rétegek hétköznapjainak és változó életkörülményeinek élményanyaga.) Műveinek tematikus átalakulását ékesen példázzák az 1947-ben bemutatott Tükör és az egy évvel későbbi Itthon című színdarabok, illetve az Alvilági játékok és az ugyancsak 1948-ban megjelent Jókedv és buzgalom záró elbeszélései, amelyekben egyre erősödő szerepet kaptak a munkásarcok s a munkás hétköznapok. (A szorosan vett írói munka új elemeihez tartozik, hogy korábbi tartózkodásától eltérően Déry még a közönségkapcsolatok aprómunkájában is hajlandó részt venni: író-olvasó találkozókra jár, ankétokat tart, természetesen saját műveiről; őszintén igényelve az új olvasóréteg véleményét.) E folyamat kibontakozásában kétségkívül része van a Lukács Györggyel kialakult barátságnak is. Lukács az új irodalom kiemelkedő egyéniségét látta Déryben, elismerően írt A befejezetlen mondatról, s utóbb igyekezett hatással lenni rá egy nagyrealista, a társadalom „totalitását" megjelenítő stílus kialakításában. Induló barátságuk termékeny hetei voltak azok, amelyeket együtt töltöttek 1947 nyarán a mátraházi akadémiai üdülőben. Hosszú sétáik alatt Lukács bábáskodni igyekezett az Itthon koncepcióján, amely ekkor volt kialakulóban. S mint az a darab átideologizált légköréből érzékelhető, nem is eredménytelenül. Ám a „tanítvány" - tapasztalva a bemutató vegyes fogadtatását - egyre inkább ragaszkodott önállóságához. Az optimizmusról szóló vitacikk ( 1. Botladozás. 1. köt. 386-393.) a tanú rá: egy évvel ké-