Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1948

ról írt kritikája is belejátszott. Ez utóbbi indíték egyértelművé tette a „műítész" alteregójának a kilétét, bár az elbeszélés meséjéből az már korábban is világosan kitűnt. A kor ismerői előtt ugyanis nem lehetett kétséges, hogy a kritikus, aki a harmincas években a Nyugatoí szerkesztő Babits otthona környékén settenkedett, majd „ozmológiával kezdett foglalkozni" és „kiment a Szigetre" - nem lehet más, mint Keszi Imre. Aki a harmincas évek végén közel állt Kerényi Károly Sziget című évkönyvének szellemiségéhez, ám 1945-öt követően nagy fordulatot tett, marxistának vallotta magát, és 1948-ban A sziget ostroma címmel jelentette meg új tanulmányait, kritikáit. Tegyük hozzá: a Szabad Nép egyik vakbuzgó és türelmetlen kritikusaként általános utálatnak „örvendve" (a marxisták körében: köpenyegforgatása, a nem marxisták között: korábbi nézeteinek megtagadása miatt). E közvélekedés kifejező emléke az ötvenes évek elején keletkezett sírversike, amely így szólt: „Itt nyugszik Keszi I Féreg a férget eszi." (Ilyen kétsorosokban a kor minden mozgalmára megkapta a magáét.) Csábító lenne az előkerült dokumentumok alapján A műítész karácsonya szélesebb hátterének a felvázolása is, ám az külön egységbe tartozik. Az elbeszélést követően maga Déry vezeti majd elő félig magán-, félig hivatalos feljegyzésében. A műítész új lakásba költözött. Szeret költözködni, úgy érzi, hogy szellemi fürgeségét és helyes tájékozódó ösztönét legjobban gyakori lakásváltoztatással tudja szolgálni. Egy időben egy hatalmas lapszerkesztő és költő budai lakása mellett ütötte fel sátorfáját, hosszú sétákat tett a Vérmező körül, s éjszakánként - amikor senki sem látta - elragadtatottan énekelt a szerkesztő ablaka alatt, ki ilyenkor álmában hirtelen vakaródzni kezdett. A szerkesztő halála után Pestre költözött egy sötét, dohos, udvari lakásba, amelyet azonban a világ semmilyen kincséért sem cserélt volna ki más lakóhelyre: ablaka épp szembe nyílt egy másik, nagy hatalmú szerkesztő árnyékszékének szellőztetőjével. Órákig állt itt mozdulatlanul, ihletett csendben, apró, széles orrával mélyen beszívta a levegőt, szenvedélyesen tanulmányozva, mint kell megemészteni (és kiüríteni) a honi és külföldi irodalom nagy táplálékát. Később, amikor a gyakori kormányváltozások következtében az irodalmi tájékozódás is mind bonyolultabbá vált, már csak nehezen bírta bokájával nyomon követni ízlésének szép ívű bakugrásait: egy ideig villámgyorsan cikázott Budapest tizennégy kerülete között - ez idő tájt még leghívebb követői is elszédültek abbeli igyekezetükben, hogy szemmel kövessék -, majd amikor az áldatlan lakásviszonyok miatt már nem lehetet hetenként lakást cserélni, rosszkedvűen kiment a Szigetre, s ozmológiával kezdett foglalkozni. Ma ismét új lakásba költözött. A háziasszony szemügyre veszi: helyes kis emberke, egyik szemére bandzsít, egy hollófekete fürtje nem létező homlokába hull.