Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)

1957-1964

1957-1964

Endre: Az írószövetség politikai tevékenységéről. = Uo. 1957. febr.10. 35.sz. 2.), majd megszólalnak a politikusok is: Apró Antal az MSZMP IX. kerületi aktíváján Déryt és letartóztatott társait „az ellenforradalom szálláscsinálóinak” nevezi (Nép- szabadság 1957. febr.12. 36.sz. 2.), április 4-i beszédében Marosán György pedig egyenesen azt állítja, hogy Déry nemcsak azt érezhette (1. Barátaim kezdetű cikkét), hogy képletesen ő húzta meg 1956 októberében a ravaszt, hanem azt is, „mintha ő vemé le a vörös csillagot, ő égetné el a vörös zászlókat, ő döntené le József Attila szobrát...” (Népszabadság 1957. ápr.4. 80.sz. 3.) - S ne feledkezzünk meg az ugrásra kész - ÁVH-s múltú - belügyesekről sem, akik már készítették új letartóztatási és nyomozati terveiket (1. Jelentés az ellenforradalom előkészítésében részt vevő szabadlábon lévő írók és költők ügyében. MOL XX - 5 - h 67.d. 31.köt. 5-10.).

Az MSZMP Központi Bizottsága azon április 9-i ülésének küszöbén vagyunk, amely eldöntötte a magukat „politikailag kompromittált” írók - és személyesen Déry Tibor - bírósági felelősségre vonását. Bűnbakká emelve ezáltal egy értelmiségi csoportot, amivel egyrészt elterelték a figyelmet a párhuzamosan folyó - s nemegyszer halálos ítéletekkel járó — felelősségrevonásokról (1. például Gáli József és Tóth Ilona, Eörsi István és Obersovszky Gyula s többszáznyi társuk sorsát - az 1956-os Intézet által kiadott 1956 kézikönyve forrásmű III. kötetétében: Megtorlás és emlékezés. Bp„ 1996.), másrészt megfélemlítették és megosztották magát az írótársadalmat is. Többek között azzal, hogy az októberi események hangadóinak csak egy részét tartóztatták le, s szabadon hagyták mindazokat - elsősorban az ún. „népieket” -, akiknek együttműködésére a továbbiakban számíthattak.

A kérdés természetesen nem szűkíthető le pusztán e taktikai vonatkozásokra. A pártvezetés és személy szerint Kádár János erkölcsileg és ízlésbelileg is jobban vonzódott a nép, a parasztság életéhez kötődő írókhoz, még ha azok csak „szövetségesek” voltak is, mint a párttag „úrifiúkhoz”, akik szembekerültek a párttal, ráadásul 1956. november 4-ét követően is. Az ellenük felhozott vádak, illetve azok retorikája azonban más összefüggésekre is rávilágítanak. Az a körülmény ugyanis, hogy - bűnbakokká kikiáltva őket - a valóságosnál jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítottak kijelentéseiknek vagy beszédeiknek, egyben arra is utal, hogy az új belügy átvette az MDP és személy szerint Rákosi Mátyás szóhasználatát, mondjuk az előző kötetben tárgyalt írói memorandum vagy Dérynék a Petőfi Körben elmondott beszéde kapcsán. Mindez egyértelműsíti, hogy „Déry és társai” pellengérre állíttatásában nagy szerepe volt azoknak a balos erőknek, amelyeknek a támogatására az új kormány akarva-akaratlan rákényszerült. Revans- és bosszúvággyal teli személyek a letartóztatásokat követően is folytatták támadásaikat, hogy a készülő ítéletet befolyásolják. (L. például Láng Imre - feltehetően álnév - Déry személyére kihegyezett cikkét: Egy írástudó felelősségéről - a szektásságáról hírhedt és utóbb be is szüntetett Magyarország május 8-i számában, vagy ezt követően Hajdú Ferenc kioktatását: Levél a Niki írójáról - ugyanott június 5-én.) A kulturális szféra pártfelelőse, a Rákosiék által meghurcolt Kállai Gyula is kötelességének tartotta, hogy a pert megelőzően „az ellenforradalom szellemi előkészítői” közt emlegesse „a Déry Tibo6