Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Déry Tibor saját kezűleg írt feljegyzése Nagy Imrével való kapcsolatairól
1957 lyes, privát kapcsolatban. Idetartozik még annak a megemlítése, hogy Nagy Imre ebben az időben már roppant népszerűségre tett szert az országban, elsősorban a parasztságban, de a munkásság nagy tömegeiben is - személyesen is tapasztaltam -, s ez megerősített abban a hitemben, hogy a helyes úton járt, s igazságtalanul bántak el vele. 1955 nyarától kezdve tehát személyes, jószomszédi viszonyba kerültem Nagy Imrével. Ez azonban mindössze abból állt, hogy az elkövetkezendő év során, 1956 szeptember elejéig, külföldre való elutazásomig, én talán ötször-hatszor jártam nála, ő ugyanannyiszor nálam, többnyire családi látogatások formájában, feleségestül: egy ízben, úgy emlékszem, Illyés Gyuláékkal együtt vacsoráztak nálunk. Beszélgetéseinkben a legnagyobb helyet Nagy Imre panaszai kapták az őt ért igazságtalanságokról, de meg kell mondanom, hogy soha nem gondolt orvoslásukra másképp, mint szigorúan pártszerű úton, feljegyzésekkel s memorandumokkal árasztotta el a KV-t, s elsősorban azt kívánta - s erről beszélt nekünk -, hogy hallgassák meg védekezését, mert hiszen távollétében, a védekezés lehetősége nélkül ítélték el. Egyébként mezőgazdasági kérdésekről, termelőszövetkezetekről, gazdasági kérdésekről is esett olykor szó, ritkán, amihez én nem szólhattam hozzá, mert laikus vagyok ezekben a kérdésekben. Kijelentem a leghatározottabb formában, hogy Nagy Imre jelenlétemben sohasem beszélt arról, hogy a párton belül vagy azon kívül valamiféle ellenzéki mozgalmat vagy csoportosulást kellene szervezni; - ha voltak ilyen tervei, nekem arról nem volt tudomásom, mint ahogy sohasem avatott be, sem előbb, sem később, semmiféle ilyen természetű politikai koncepciókba. Egyszer odaadta elolvasásra egy hosszú, gazdasági kérdéseket tárgyaló tanulmányát, én egyszer kölcsönadtam neki egy novellám kéziratát, mely később megjelent az Új Hang ban, de egyébként úgy láttam, nemigen érdekelte az irodalom. A társalgásban az én részem csak annyit volt, hogy egyszer-kétszer beszéltem neki az Andics-féle irodalompolitika túlkapásairól, amelyeket ő elsősorban politikai szempontból helytelenített. Az 1956. évi pártfegyelmi eljárást az írók ellen - a hírhedt Memorandum-ügy után* - ugyancsak helytelenítette, maga is részletesen, többször is és nagyon felindultan elmondta a KB-tár- gyalást, melyen őt a pártból kizárták - ez szemlátomást mélyen megrendítette, nem tudott magához térni, újra és újra visszatért rá. A születésnapi veesorán ünnepségen 1956 júniusában, melyen, mint utólag értesültem, több vezető politikus is részt vett a pártból, nem voltam jelen, mert akkor két hétig Bécsben tartózkodtam. Még pótlólag hozzáteszem, hogy a Petőfi Kör, emlékezetem szerint, kettőnk között nem került szóba. Egy-egynegyed évi ismeretségünk alatt az a kép alakult ki bennem Nagy Imréről, hogy igen tisztességes, bátor, gerinces ember, helytáll meggyőződéséért, s az ország helyzetét tekintve, tudja, hogy hol szorít a cipő. De nem tartottam vérbeli politikusnak, inkább elméleti embernek, tudóstípusnak, s amikor hatalomra került, (úgy) nagy aggodalommal figyeltem, vajon megállja-e a helyét. Hogy ügyetlen politikus, arról pl. bizonyságot szolgáltatott az 1953/4-es év, amikor elmulasztotta a vezetőségbe s * Szcp elmélet fonákja. 476-490. 37
