Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Déry Tibor és társai perének ítélete. 1957. november 13.
1957 (Nyomozati Iratok IV kötet 211-214.) igyekeztek a kollektív fellépésre tömöríteni. (A memorandumot 17 író, 12 költő, 9 újságíró, 8 színész, 6 rendező, 3 zeneszerző, 4 egyéb művészeti dolgozó írta alá.) E per kereteire tekintettel a Népbírósági Tanács csupán annak leszögezésére szorítkozik, hogy e memorandum kezdeményezői, megfogalmazói és az aláírók konspirativ módon történő mozgatói nem a vádlottak, hanem az írószövetség keretén kívüli személyek voltak. E politikai akció jelentőségét miben sem csökkentette, hogy a kultúrpolitikában valóban voltak szektáns hibák. Az aláírók jelentős részét ezúttal még sikerült ugyan látszólag meggyőzni kollektív fellépésük pártszerűtlenségéről, de minthogy a mozgató erőket és módszereiket nem leplezték le, nem küszöbölték ki és azok tovább működtek, - az írók között létrejött pártellenes erőcsoportosulás sem szűnhetett meg, hanem a fentiekben vázolt sajátos módszereik és a revizionista csoport fent jelzett taktikájának megfelelően a hibákat „leleplező” hadjáratra indult, a szocializmus építésének 12 év alatt elért eredményeit tudatosan elhallgatva és elbagatellizálva. Sajátos „kampányukat” egymásra licitálva egyre hisztérikusabb módon folytatták, egyre demagógabb hangot ütöttek meg, egyre kevésbé törődtek azzal, hogy ne csak „igazat” írjanak, de az igazban a valóságot is híven ábrázolják. Nem vették figyelembe, sőt visszautasították a munkások, sőt a párt figyelmeztetését. Váteszi pózban tetszelegve közömbössé váltak a proletárdiktatúra, a hibák kijavításának sorsa iránt, egyre gyakrabban vetődött fel írásaikban az a gondolat, hogy a hibák kijavítása csupán „a rendszer gyökeres megváltoztatásával” lehetséges, a rendszeren belüli megoldások lehetőségét egyre inkább kirekesztették. Egyre gyakrabban merült fel az a gondolat, hogy az írók hivatottak a nemzet vezetésére. - Az esztelen rombolásnak ez a hisztérikus őrjöngése lehetőséget nyújtott az osztályellenségnek és az imperialista ügynököknek, hogy azonos „terminológiát” használva jelentős ifjúsági, értelmiségi, alkalmazotti tömegekkel, sőt egyes munkásrétegekkel is közös „platformra” kerüljenek, ami viszont igen sok becsületes ember tisztánlátását megzavarta, megakadályozta abban, hogy az ellenséggel mint ellenséggel szánjanak szembe. - Az osztályharc frontjainak ilyen összekuszálása vezetett az 1956. október 23-án kitört ellenforradalom átmeneti „sikereihez”. Az írók e „hangadó” csoportját azonban még az események ilyetén alakulása sem térítette észre: ők, akik a „humanizmus” jelszavával, Petőfi és Lenin nevével visszaélve indultak, még attól sem riadtak vissza, hogy az utcai lincselőkkel, a hivatásos bűnözőkkel, a könyvégetőkkel kerültek egy frontba, és még akkor is a maguk „igazát”, „forradalmár” voltukat szajkózták, nevükkel fémjelezték az ellenforradalmat, amikor már nem egynek közülük személyes létét, műveiket a máglyától csupán a szovjet csapatok segítsége menthette meg. (Lásd a Magyar Függetlenség, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány lapjának 1956. október 31-i számában megjelent nyílt levelet, jegyzőkönyvi melléklet.) Ezzel nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi közvéleményt is (különösen egyes haladó értelmiségi csoportokat) megtévesztették és alkalmat adtak a reakciós erőknek a nemzetközi munkásmozgalom elleni támadásra. 1956. október 22-én jutott az írószövetség Titkárságának tudomására, hogy ismeretlen személyek az egyetemeken és másutt az írószövetség nevében tüntetést szerveznek. - A titkárság előbb megpróbált szembeszállni ezzel a nevével visszaélő politikai akcióval: a Szabad Nép október 23-i számába cáfolatot tett közzé, néhány író kiment a titkárság felkérésére az egyetemekre, hogy a diákságot lebeszélje a tüntetésről. Az írószövetség elnöksége viszont - ezek teljes sikertelensége láttán - igyekezett a mozgalom élére állni: az MDP KV-nél közbenjárt a tüntetés engedélyezése érdekében, megfogalmazta az írók politikai követeléseit. (Nyomozati Iratok). Az ellenforradalom ebben a korai szakaszában ugyanis már akként kezdődött meg az MDP-vel szembeni „egységes” politikai platform kialakítása, hogy különböző csoportok politikai követeléseiket „pontokba” foglalták és terjesztették. Egyes „pontok” átvételével, mások elhagyásával történt azután a csoportok, a „forradalmárok” közös nevezőre hozása. Ez a módszer tette lehetővé a részproblémák tekintetében a teljes egység megteremtését olyanok között, akik az alapvető kérdésekben összeegyeztethetetlen nézeteket vallottak. Az írószövetség a maga 7. „pontját” megkísérelte a 23-i tüntetésen a Petőfi-szobomál és a Bem 208
