Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)

1957 - 1957. május 23

1957 a fó'téma az, hogy az eszméinkben lévő hibákat keressük meg. KÉRDÉS. Hogyan értékeli beszédének 3. oldalán azt a részt, hogy 1956-ban Pető- fi-köri beszédében olyan kérdést vet fel, hogy egész eszméink felülvizsgálata nélkül, csak azt eredményezheti, hogy egyik rossz helyett egy kisebb rossz következhet. FELELET. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy eszméink felülvizsgálatán nem a marxizmus-leninizmus felülvizsgálatára gondoltam, hiszen „marxista-leni­nista módszert” követelek a felülvizsgálatban, hanem arra, hogy a személyi kul­tusz következtében keletkezett eltorzulások - mint pl. a bírálat nagyfokú korlátozása - felülvizsgálatára, aminek következtében számos irányban félrecsúszott a pártélet. Három kérdésben szeretném összefoglalni, mire gondoltam, amikor eszméink felülvizsgálásának kérdését vetettem fel. Első: a demokratikus centralizmus kérdésére, amelyet véleményem szerint a mi pártunk gyakorlatában helytelenül alkalmaztunk. Ha a demokrácia kimarad - és sze­rintem nagyrészben kimaradt - a demokratikus centralizmusból, akkor a centraliz­musból könnyen személyi kultusz válik, és egy vagy több személynek a kultusza vi­szont lehetetlenné tehet - és szerintem tett is - egészséges pártéletet. Ahol a párttag­ság nem érezheti egy-egy döntésben vagy határozatban az egész tagság véleményét, ott hamarabb kezd kételkedni abban, hogy vajon helyes-e az a döntés, amelyet eset­leg csak egy kis számú kollektíva hozott. Gondolok itt legmagasabb fokon a Közpon­ti Vezetőségre, vagy alapszervi viszonylatban a pártvezetésre. Másodszor: a bizalom kérdése, amelyet beszédemben megemlítettem. A párt állan­dó éberségre, bizalmatlanságra nevelte a tagságot, azzal az indokkal, hogy körül va­gyunk véve ellenséggel, ez szerintem megbosszulta magát. Szerintem ez is a pártde­mokrácia tökéletlen működéséből működött következett. Harmadszor: a személyes felelősségvállalás kérdése. Véleményem szerint, ha a párt egyik tagja nem ért egyet a párt valamely határozatával, akkor konfliktusba ke­rül önmagával. Ha egészséges a pártélet - és szerintem nem volt az, mert nem mű­ködött jól a demokrácia -, sokszor volt akkor nem fordul elő olyan eset, amikor a határozatban nőm u tagság véleménye volt a határozatban nem érezni a tagság vé­leményét. Ez a körülmény szerintem nálunk nem így volt gyakran előfordult, ezért sokan csak rossz lelkiismerettel hajtották végre a határozatot, amit szerintem az sú­lyosbított, hogy nem volt senkinek joga funkciót visszaadni. így értem én azt, hogy amíg az általam felsorolt - véleményem szerint - alapvető kérdések nem tisztázódnak, hiába cserélgetik a vezetést, jobb nem lehet, csak rossz helyett egy kisebb rossz következhet. KÉRDÉS. Az Ön által felsorolt kérdések — ha helyenként ellentétben van[nak] is a vizsgálat álláspontjával - szigorúan a párt belső ügyét képezik. - Elismeri ezt? FELELET. Igen, elismerem, én is annak tartom. KÉRDÉS. Ön szerint helyes volt a párt ügyét utcára vinni a Petőfi-köri vita keretein belül, ahol szép számmal voltak pártonkívüli, sőt hozzátehető az is, hogy ellenséges elemek? FELELET. Mai szemmel úgy látom, hogy helytelen volt a beszédem pártonkívüli 87

Next

/
Thumbnails
Contents