Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1964 - Wilhelm Unger: Hazája agyonhallgatja
1964 A költő szeme végtelenül szomorúan bámul a semmibe. - Sajnálatos, hogy az ember hetvenéves lesz. Sajnálatos, azt kell mondanom magamnak, hogy az ember már nem az a derűlátó, aki volt egykoron.- Budapesten egy vicc forog mostanában - folytatja Déry. - Ha megérti, sokat megtudhat rólam. És Magyarországról. Nem fog kacagni rajta. így szól: „A kínaiak azt kérdezik mostanában, vajon van-e élet a halál előtt..." — De mit is beszélek. Ez nem egészen stimmel. Évről évre kritikusabb vagyok magammal szemben. Korai műveimet nem találom jónak. De a két utolsó könyvemet jónak vélem. S nézze, ha az ember hatvanévesen jobban ír, mint ötvenévesen, akkor megéri hetvenévesnek lenni... Déry Tibor az íróasztalára pillant, és kezébe veszi azt az egyetlen újságcikket, amelyik hazájában megjelent a jubileumára. - Mellesleg itt idéznek tőlem egy szakaszt, amit régebben írtam. Megpróbálom lefordítani Önnek. írja csak föl. Ez felel a maga kérdésére. A maga nyelvén így szól: „Napról napra, mondhatnám percről percre cselekednünk kell, hogy megóvhassuk egyéniségünk folyamatosságát, s bármit is tisztességgel elvégezhessünk. A jellem ezekből a cselekvő percekből, napokból áll össze, a civilizáció ilyen jellemek baráti szövetkezéséből. Csehov tragédiáinak témája - ha egy szóba süríthető - a napi feladat hiánya.” Ha ehhez tartja magát az ember, el bírja viselni a hetven esztendőt... Déry Tibor nem szívesen beszél az előtte álló munkájáról. - Aki tudni akarja, mi az, olvassa el. Végül azért megtudom, hogy Németországban G. A. úr X.-ben címmel fog megjelenni egy új regénye, ha kerül fordítója, valamint hogy Köln számára egy tv-változa- tot készít elő Déry Az óriás címmel 1958-ban megjelent elbeszéléséből. A beszélgetés hosszabbra húzódott, mint ahogy terveztük. Déry föláll, hogy behozzon egy könyvet, amelyet találkozásunk emlékére nekem akar ajándékozni. Én közben körülnézek a könyvtárában. Szép rendben sorakoznak itt a német szakaszban Gerhart Hauptmann, Hofmannsthal, Thomas és Heinrich Mann, Jakob Wassermann, Hermann Hesse és Kafka művei. Amikor a Németországban nemrég megjelent és Déry által nekem dedikált Számadás és egyéb elbeszélések című könyvvel a kezemben kifelé indulok, szemembe ötlik nagy regényének, A befejezetlen mondatnak a német kiadása. A befejezetlen mondat - mondom -, ez a cím úgy hat, mint életünk képe. Vajon egyáltalán befejezhetjük ezt a mondatot - úgy értem: tökélyre vihetjük-e életünket? Az író elneveti magát, és azt mondja: - Kétlem. Néha azt hiszem, hogy a nálunk sokkal egyszerűbb lények igen.- De vajon ugyanaz lenne az? - kérdezem. - Vajon nem a mi keresésünk jelzése a befejezetlenség, hogy talán csak egy vesszőt teszünk ehhez a mondathoz, de olyan vesszőt, amelyik legalább sejteni engedi a mondat befejezését?- Lehet, hogy igaza van. Amúgy ne higgye, hogy minden fölösleges volt, ami nyolc évvel ezelőtt itt lejátszódott. Nézzen szét hazámban. Börtönben voltunk. De mégis mi győztünk... 416
