Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1963 - Görbe tükrömben
1963 A nemzet legjobb költői és vezető irodalmárai fordítottak elképesztő figyelmet az újonnan felfedezett torzszülöttre - és a bíróság magas pénzbüntetéssel sújtotta a szerzőt közszeméremsértés miatt. Ma azon a nézeten vagyok, hogy jog szerint Knut Hamsunnak kellett volna megfizetnie a pénzbüntetést, ám megelőzte őt a folyóirat kiadója, és savanyú képpel leszurkolta a pénzt. Az elbeszélés - ha jól emlékszem, merthogy e torszülöttel negyven év óta szívós undorodással kerültem minden találkozást - egy nőszemélyről szól, aki nem hajlandó egy ifjú kedvére tenni, ezért az többhónapos, kitartó munkával aláaknázza a gátat, amelyik a várost a viharos tengerár ellen biztosítja, majd elvégezvén munkáját, megerőszakolja a nőszemélyt, és azután - még az őszi vihar kezdete előtt - hajóra száll, és odébbáll. Nem kell a földrajzban jártas olvasót arra figyelmeztetnem, hogy Magyarországnak nincs tengerpartja. Ennek a zsengének a sorsa, úgy látom, kétszeresen is szimptomatikus jelentéssel bír. Az általános figyelem, ami megjelenését üdvözölte, nem okvetlenül az olvasók rossz ízlését tanúsítja, inkább azt a nagy tiszteletet, amelyben akkoriban a skandináv irodalom állott Magyarországon; még az utánzásokat - legyünk nagylelkűek: utánérzéseket- is bizonyos tisztelettel fogadták, vagy legalábbis tűrték el. A félig-med- dig művelt magyar olvasónak Ibsen, Strindberg, Björnson, Jacobsen, Knut Hamsun stb. nevei - hogy csak a legfontosabbakat említsük - éppoly közismertek voltak, mint Tolsztojé, Dosztojevszkijé, Csehové, Turgenyevé, és sokszorta ismerősebbek, mint a velünk egy fedél alatt élő népek költőié. Ha megpróbálok az akkori időkbe visszahelyezkedni, olyan benyomásom támad, hogy az ország egyetlen olvasó és befogadó rétege, a feltörekvő polgárság a német ízlés nyomására még az angol és a francia irodalmat is - nem is szólva az olaszról vagy spanyolról - elhanyagolta a német fordításirodalom akkori felfedezései kedvéért, pedig ugyanakkor figyelemre méltó módon a nagy, modern, hazai írógeneráció egyedüli támasza volt, ez viszont a maga részéről szinte kizárólag a francia és az angol irodalom köreivel állott összeköttetésben. De zsengém sorsa saját személyes sorsomra nézve is szimptomatikusnak tetszik. Belső értéktelenségétől függetlenül ennek köszönhetem első összeütközésemet, röpke egy héttel a nyomdafesték-keresztelőm után, a hivatalos hatalommal, majd a rá következő ítéletet. Nem ez lett az utolsó. Két évvel később pedig, a magyar kommün idején, 1919-ben, amikor nyomtatásra készítettem elő a kötetet, és már a hasábokat korrigáltam, megbukott a Tanácskormány, s a könyv kinyomatlan maradt. Hamarosan sikerült az egyetlen példányt, az összefűzött tördelt íveket elveszítenem. Ezt nevezhetjük, azt hiszem, szerencsének a szerencsétlenségben. * A bőrről bőrre való, közvetlen dermatológiai hatás gyorsan eltűnt következő munkáimból: eltűnt K. H. figuráinak fennhéjázó szerénykedése, a furfangos borongás, amellyel a sors megszámlálhatatlan, ördögi csapásait nyugtázták, az embertársaik iránt tanúsított, álságosán jólelkű magatartás. Ha az Éhség hőse bárhol pénzhez jut, százat tehetünk egy ellenében, hogy még ha az éhhalál küszöbén áll is, azonnal el403
