Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1963 - Thomas Ross: Interjú és portré Déry Tiborról
1963 nem keltett semmi feltűnést, senki sem meredt rá elképedten, senki sem suttogott semmit izgatottan a szomszédjának. Egy televíziós forgatócsoport, amelyik egy hétvégi élő adást készített elő, sürgött-forgott serényen a szalonban, ámde semminemű előkészületet nem tett rá, hogy Déryt fölvegye, csupán üdvözölte őt mindegyikük, tisztelettel és visszafogott örömmel, mint olyasvalakit, akinek a nyugalmát nem illik zavarni. Jellemző ez a mai Magyarországra: a normalizálás óvatosan, halkan és diszkréten halad, s ez erre az emberre is érvényes, aki a Rákosi kommunista diktatúrája elleni szellemi szóvivők egyike volt, aki mindig mindennél többre becsülte a szabadságot: akinek semmilyen tét nem volt túl magas ezért, s akinek 1956. október 23-án Budapesten az Országház előtti téren hatalmas embertömeg előtt kellett beszélnie, amelyet elragadott a forradalmi mámor. Néhány napra rá megírt egy kiáltványt, amely a forradalmat magasztalta, de elutasított mindennemű vérontást. Déry az elkötelezett író mintapéldája, és már csak ezért is lakolni kényszerült. 1957. április 20-án letartóztatták, 1960. április 1-jén amnesztiával szabadon engedték. 1962 júliusában a legfelső bíróság megsemmisítette az ellene szóló ítéletet, amely kilenc esztendei börtönbüntetést szabott ki rá. Két nappal a Fészekben történt találkozás után a budapesti elővárosban, Pasaréten levő lakásán kerestük föl őt. Eljegesedett utca vezet egy kis sárga villaépülethez, amelynek homlokzatán jó néhány golyónyom látható. Nagy sarokablakban látjuk őt: ott áll íróasztala előtt. Becsöngetünk az első emeleten. Vad kutyaugatás válaszol. Luca az, egy foxterrier-szőrgombolyag. Akár egy gumilabda, úgy ugrik ránk üdvözlésül, majd minden szobán végigszáguld, és végül egy kissé kifulladva, helyet foglal egy támlásszéken, gazdája, Déry Tibor és felesége, Böbe, egy vöröshajú, elegáns egykori színésznő között. Déry arca bűvöletes, jósága és embersége révén elbűvölő: sovány, halovány, szinte áttetsző, nagy sötétbarna szemei még hosszan kísérik az embert azután is, hogy már távozott tőle. Választékos német nyelven beszél dallamos magyaros akcentussal, egy fölösleges szót sem ejt ki, de mindig a lényeget mondja. Az ember rögtön megérzi: olyan ember ő, aki szereti és tiszteli a szót. Életéről beszél, s vörös fonalként húzódik végig ezen az életen a személyes szabadságért vívott harc. — Egyetlen vesszőparipám van: a szabadság. Már gyermekként végtelenül fontos volt számomra. Amikor szüleim 1912-ben, érettségi után egy svájci internátusba küldtek, néhány nap múlva máris megléptem. Túl szigorúak voltak nekem az intézeti szabályok. Gyalog próbáltam Budapestre eljutni. De már másnap a szökésem után elcsíptek. Ugyanezen okból, mivel szabadsága erősen korlátozva volt, dezertált háromszor az első világháború utolsó évében. És amikor Horthy leverte Kun Béla rövid életű kommunista uralmát, és átvette a hatalmat Magyarországon, Déry Tibor 1920-ban Nyugatra emigrált, Bécsben, a Stambergi-tónál, Párizsban és Olaszországban élt. - Nem kényszerítettek emigrálni, semmiképp sem fenyegetett a börtön, de én nem bírtam elviselni a légkört. 1918 végén a költő belépett az épp csak megalakult kommunista pártba. Egy jómódú ügyvéd és egy osztrák anya fia. A családjának nagy fafeldolgozó üzeme volt, az egyik legnagyobb a maga nemében Európában, amit voltaképp egy napon neki kellett volna vezetnie. 369
