Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Déry Tibor saját kezűleg írt feljegyzése Nagy Imrével való kapcsolatairól
1957 ben, ennek semmilyen jelét nem adta, s én sem tudok róla. Hogy személyes ismeretségünk mennyire csak formai volt, bizonyítja, hogy hazatérésünk napjától kezdve 1955 nyaráig, tehát hat évig nem találkoztunk többé, ideértve miniszterelnöksége egész idejét. (Hacsak nem valamelyik operai díszelőadáson, a büfében, egy kézszorításnyi időre.) Amíg hatalmon volt, egyszer sem kerestem fel. Egyetértettem ugyan a kormányprogrammal, a legnagyobb mértékben helyeseltem, s teljesen Nagy Imre pártján voltam a közte és Rákosi közt felmerülő és csakhamar láthatóvá vált, az egész ország számára láthatóvá vált konfliktusban, de mint azelőtt, most sem kívántam a gyakorlati politikában részt venni. Mindössze annyit tettem, hogy az Irodalmi Újságban egy kb. 25-30 soros nyílt levelet intéztem Nagy Imréhez,* amelyben egyetértésemet fejeztem ki terveivel, jobban mondva azoknak erkölcsi alapjával: hajói emlékszem, a helyreállítandó igazi pártdemokráciával s azzal tt vonásukkal az eszmével, hogy a mechanikussá vált gazdasági fejlesztés helyett elsősorban magát az embert helyezi a gondoskodás középpontjába. Azért foglalkoztam csak a program erkölcsi oldalával, mert az írónak ez a feladata és témája, s gondolom, ezt meg is írtam a Nyílt levélben', másrészt, mert gyakorlati politikához, gazdasági kérdésekhez nem is értek, s így sohasem éreztem jogot, hogy ezekbe beleszóljak. Ha nagy ritkán gyakorlatilag politizáltam, mindig csak a nép szenvedései, teherbírása, sorsának megjavítása vagy továbbjavítása, tehát a kommunista író erkölcsi problémái voltak azok, amelyek útnak indítottak. A Nyílt levelet egyébként azért írtam meg, mert személyemen keresztül biztosítani akartam Nagy Imrét az írók többségének rokonszenvéről, sőt - amennyiben meg tudtam ítélni - az értelmiség támogatásáról is. A pontosság kedvéért jegyzem meg, hogy az írók között ekkor még akadt, aki kételkedett a Nagy Imre-féle program helyességében, így pl. Zelk Zoltán is, aki ebben az időben gyakran vitatkozott velem ebben a kérdésben, mások sem bíztak, vagy csak feltételesen, a tervekben, de a többség, pl. az írószövetség akkori elnöke (vagy már leköszönt?) Darvas József miniszter is lelkesen támogatta őket. Közelebbi személyes kapcsolatba akkor jutottam Nagy Imrével, amikor 1955 áprilisában Rákosi kizáratta a pártból. Minthogy ezt igazságtalannak tartottam, s ezt az igazságtalanságot még megtetézte, hogy Nagy Imrét egyben megfosztották egyetemi tanszékétől, akadémiai tagságától, tehát a kenyérkeresetétől is, sőt félős volt, hogy egy újabb Rajk-féle pert indítanak ellene, annak a vezetőségnek a nevében, amely még egy fél évvel előtte, az 1954. októberi KV-ülésen az általam is ismert jegyzőkönyv tanúsága szerint, szinte egyöntetűleg, Rákosival az élen, a legnagyobb határozottsággal Nagy Imre mellett foglalt állást, s minthogy mindennek tetejében Nagy Imre súlyos szívbajos is volt, úgy láttam, helyénvaló, hogy meglátogassam s emberi együttérzésemről biztosítsam őt, aki egyben a szomszédom is lett, mert időközben két házzal odébb a lakásától, az Orsó u.-Sövény u. sarkára költöztem. Fentieket annak magyarázatául tartom szükségesnek megemlíteni, hogy miért kerestem fel egy aktív politikust, holott egyébként nemigen voltam politikusokkal szemé* L. Szcp elmélet fonákja. 444-445. 36
