Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1962 - Levél az S. Fischer kiadónak
1962 április elsejét követően elterjed a hír Déry szilenciumáról - s a kontinensen változatlanul közérdeklődést vált ki sorsa - Rudolf Hirsch, a vállalat irodalmi vezetője levélben keresi fel, s tájékoztatja arról, hogy meg kívánják jelentetni A befejezetlen mondatot is. Az alábbi levél jó egy évvel később, Újvári Sarolta fordításának elkészülte után keletkezett - s egyáltalán nem missilis céllal. Formálisan ugyan a kötet szerkesztőjéhez, Arendt Kulenkampfhoz szólt, valójában azonban írója és címzettje is a nyilvánosságnak szánta; egyfajta előzetesnek, amely fehívja a figyelmet az augusztusban várható nagyregényre. Erre utal a közlés helye is, a már hetvenhatodik alkalommal megjelenő S. Fischer Almanach, amely a kiadó szerzőit és újdonságait volt hivatva bemutatni az olvasóknak. S. Fischer és Déry egyre szorosabb kapcsolatát jelzi, hogy a következő években az Almanach többször is szóhoz juttatja az írót: 1963-ban a Rede für die Welt wie sie ist. Aus den Reden des Mr. Knockout írásával (magyarul in Knockout úr útijegyzetei. 61-64., 194-197.), 1967- ben pedig - a következő kötetünkben is szereplő - Ungehörige Antwort auf eine Rundfrage című eszmefuttatásával. (A kiadó és szerzőnk - utóbb egyre több személyességgel is megtelő - viszonyáról I. külön tanulmányunkat in B. F.: Megnyugodva és megbékélve. Bp., 1994. 72-83.) A befejezetlen mondat keletkezését felidéző levél - tények tekintetében - nem sok újat mond. Annál érdekesebbek viszont azok a részei, amelyek az írás mesterségéről és az író önvizsgálatáról vallanak. Budapest, 1962. április 10. ... Mint tudják, gyatra a memóriám, nem szívesen fogad be dátumokat, s amilyen gyorsan csak lehet, igyekszik megszabadulni tőlük. Ha nem őriztem volna meg levelezésem egy részét, ma aligha tudnám, hol és hogyan töltöttem az életemet. Olyan körülmény ez, mely szerencsésen megkíméli környezetemet attól, hogy eggyel több rosszkedvű önéletrajzot kelljen megemésztenie vagy emésztetlenül eltaszítania magától. Ám az a közel harminc évvel ezelőtti este, amelyen kéziratom első mondatait papírra vetettem, egyike életem kevés jól megvilágított pillanatának: - Bécsben történt, 1933. december 24-én, az egykori Café France-ban a Schottentornál, egy nagy, aranyozott teremben, melynek ablakai két utcára néztek, ahol - lévén karácsonyeste - nem volt egy lélek sem, s bár én mint egyedüli vendég némi védettséget élveztem a világszellem tolakodása ellen, mégsem rendelkeztem elegendő iróniával és a szükséges jellemszilárdsággal ahhoz, hogy el ne kezdjem A befejezetlen mondatot. Ellenkezőleg, úgy tetszik nekem, mintha még ma is érezném azt a szívdobogást, ami ott munka előtt és közben rám tört, s ami azóta még a legkisebb írói munka kezdete előtt is visszhangzik bennem mind a mai napig. S bár hatvannyolc évemmel ma már elég tapasztalt lehetnék ahhoz, hogy tudjam, ez az örömteli szívdobogás vaklárma 365
