Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957- Tegyél fel nekem egy tízest - ismételte Rubinyi. - Én nem érek oda.- Egy tízest? Szívesen - mondta Tamás. - De hova tegyem?- Csak oda magad elé az asztalra. Tamás két fejjel magasabb lévén a magyar az újságírónál írói karnál, könnyűszerrel átnyúlt az előtte állók feje között, s a tízkoronás bankjegyet az asztalra lebegtette. A bank nyert. A pallos besöpörte az asztalon lévő téteket.- Nem baj - mondta Rubinyi. - Tegyél fel még egy tízest!- Szívesen - mondta Tamás. Kivette pénztárcáját, elhelyezte a bankjegyet. Oly szorosan álltak körülötte, hogy könyökével minduntalan oldalba lökte szomszédait.- Bocsánat - mondta a fiatalember jobbra-balra. Az asztal fölött vastagon gomoly- gott a cigarettafüst. A bank újra nyert. - Elment - mondta Tamás hátrafelé.- Tegyél fel húszat! - mondta Rubnyi néhány pillanatnyi gondolkodás után. Tamás újra elővette tárcáját, lebegtetett egy húszast. A krupié a zsetonokat s bankjegyeket rendezte. Az asztal körül gyérülni kezdtek az álló játékosok sorai. Tamás előtt is megürült egy hely, egy sorral előbbre jutott szorult. Szívesen kiment elment volna már, de a mögötte ozorongóktól tolongóktól moccani sem tudott. A bank újra nyert, a pallos lágy suhanással a levegőbe emelkedett. - Negyven koronával tartozom - mondta Rubinyi -, majd mindjárt odaadom. - A bankár, egy «ea vörös hajú, feltűnően fehér bőrű idősebb ember szemét lassan körüljártatta az asztalon, a kitett téteket számolta. Egyre kevesebb zseton volt az asztalon s egyre több bankjegy.- Bocsánat - mondta Tamás háta mögött egy fehér szakállas, nagyon tiszta, ápolt külsejű úr.- Tamás hdtafordult hátrafordította fejét. - Kérem.- Tegyen fel nekem helyettem, fiatal barátom, tíz koronát - mondta a fehér szakállas úr. - Én nem tudok tolakodni.- Szívesen - mondta Tamás. Rubinyi » újra meglökte hátulról. - Nekem még húszat.- Szívesen - mondta Tamás. Szerencsére épp aznap köpte vette fal a bankban nagyanyai örökségének negyedévi kamatait, majd’ háromszáz koronát, bőven volt pénze. Kivette tárcáját, leszámolt három tízest, az asztalra hajította őket. A bankár újra elosztotta a lapokat, kettőt a poentőmek, kettőt magának. A saját lapjait, színükkel lefelé, két újjával az asztallapnak szorította. - Nem akarja, hogy a háta mögött állók belenézzenek - magyarázta mondta Rubinyi. - Miért? - kérdezte Tamás. - Mert ha látják, hogy jó lapja van, visszaveszik a tétjüket, mielőtt a bankár feldobhatja a lapokat. — Azt nem teszik - mondta Tamás. - Hisz az csalás volna. — Rubinyi nem felelt. A poentőr feldobta felborította lapjait. Hete volt. A bankárnak nyolca. A bank nyert.- Nyolc a banknak - mondta a krupié. Rekedt, mély hangja volt, alig lehetett megérteni. - Nincs szerencsés kezed - mondta Rubinyi. Tamás elpirult. - Már te is ezt mondod?- Más is mondta már? - morogta Rubinyi.- Igen - mondta Tamás megbántva. — Annak sem volt igaza. Most te csak neked játszottam, nem magamnak. 283
