Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 gyot, elégedettet jólesőt sóhajtott; ilyenkor madarat lehetett volna vele fogatni bűnös jókedvében. Az egész században Tamás kivételével - akiben az apró termetű öreg Préda úgy megbízott, mintha a fia volna - senki sem tudta, hogy a fogda parancsnoka, egy továbbszolgáló őrmester, Préda bácsi tulajdon sógora, aki Sanyi bácsit Sanyit reggel booroozti beszívja a nagy kapun, s estére szélnek ereszti a ideam hátsó kis ajtón, gyakran két-három napig tartó kirándulásokra is. - Alázattal, minek nekem nekünk hadialbum? - mondta az önkéntes távozása után ravaszul kacsintva Tamásra. - Ha az ember hazamegy, teszem három napra, csak a család szívét fájdítja vele, amikor újra be kell rukkolnia. Odahaza nyavalyakórság, nyomorúság, a gyerek, az unoka beteg, az asszony, mint a konflisló, hát persze, hogy felveti őket az irigység, amikor az ember visszajön visszamegy erre a finom úri helyre, oxtrnkontra parádézni, a hasát süttetni a na jó őszi napsütésben, s kövérre hízni a semmittevésben a jó extrakoszton, amit itt zabái. Rendes ember megkíméli a családját az ilyen izgalmaktól, mert nincs ártalmasabb az egészségre, mint az izgalom, teszem, azt a jó önkéntes urat is majd’ megütötte az előbb a guta, amikor látta, hogy itt nem lehet keresni a hadialbummal. Az emberek röhögtek kínjukban, de másnap délben, menázsiosztáskor, amikor csajkájukba merték azt az elemezhetetlen, barnás színű, édeskés bűzű folyadékot pépet, amit a k. u. k. hadvezetőség aznapi ebédjükre szánt, egyszerre kitört az eddig nyelt keserűség. Ahogy odakünn zsugorodtak a frontok, benn, a hátországban is fősz lett foszladozott a fegyelem, az embereknek már nemcsak a szemük nyílt ki, de a szájuk » s itt-ott a bicskájuk is. Egy-egy helyen, főképp a pesti garnizonokban kaszárnyákban úgy felborult a rend, hogy például Tamás egész katonáskodása alatt egyetlen újonckiképzésen sem vett részt, s a két hónap végén puskáját éppoly kevéssé tudta volna elsütni megtölteni s elsütni, mint bevonulásakor; mondanunk sem kell, hogy nem a saját hibájából. Préda bácsi a sorban, mely az ebédosztó üst kondér felé kanyarodott, Tamás mellé került. Az'öreg-mar nagyon türelmetlen volt A kis, csámpás lábú öreget, nagy bajszával s ravaszul csillogó, apró vidám szemével majd felvetette szétvetette az idegesség, már tíz napja kikerült a fogdából, s nehezen bírta a hosszú szabadlábon levést. Amikor az előttük álldogálók az üstből a kondérból felszálló szagra a fejüket kezdték csóválni, még elébbről pedig alig-alig elfojtott morgás, méltatlankodás hallatszott, Préda bácsi erélyesen, vidáman megpödörte a bajszát.- Már megint zúgolódik nyűglődik ez a büdös nép - mondta szigorúan. - Ezeket ha egész nap sült galambbal meg mazsolás kuglóffal etetné az ember, akkor is reklamálnának, a fene egye meg a telhetetlen begyüket a telhetetlen begyükbe. Mondom magának, Tompa úr, manapság már nem lehet bírni ezekkel a nyamvadt nyavalyás prolikkal, olyan követelődzők lettek. A szakács a csajkájába merte a pépet. Préda bácsi megszagolta.- Mi ez? - kérdezte hangosan. A szakács csodálkozva nézett az arcába.- Mi ez? - ismételte Préda bácsi még hangosabban, hogy hátrafelé is meghallják. 241
