Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Déry Tibor és társai perének ítélete. 1957. november 13.
1957 jukkái közre kívántak működni a megindításban”, november 4-e után azt hangoztatták, hogy a sztrájk, a munka megindítása a munkásság legsajátosabb ügye és abba nem kívántnak] beleszólni. A vádlott is előbb ebben a tárgykörben feltett kérdések elől kitérni igyekezett, majd oda nyilatkozott, hogy garancia nélkül ne vegyék fel a munkát, azaz a munka felvételének feltétteléül] szabják az AVH lefegyverzését és az üzemek munkástanácsok útján való felfegyverzését. E követelések ellenforradalmi jellege olyan nyilvánvaló és köztudomású. Közvetlenül ezt követően ment át az akkor Akácfa utcában székelő Nagy-budapesti Központi Munkástanácshoz, ahol - egy fiatalember felkérésére - ismertette a Parasztpárt november 2-i nyilatkozatának azt a részét, hogy „kormányzótanácsot” kell létrehozni Kodály Zoltán vezetésével. Ehhez olyan megjegyzést fűzött hozzá, hogy e szervnek lenne a feladata szerinte nemzetközi tárgyalásokon Magyarországot képviselni. Nem állapította meg viszont, hogy ő mondotta volna, hogy e szervben „az Anya- szentegyházat Mindszenty képviselje”. December 4-én Krisna Menonnal, India moszkvai nagykövetével annak kezdeményezésére negyedmagával tárgyalásokat folytatott. A követ előtt ez alkalommal is azt fejtette ki Déry Tibor I.r. vádlott, hogy ne higgye el, hogy itt ellenforradalom dúlt, ne ítéljen a látszatból, hanem a szívére hallgasson. A vádlott az írószövetség december 28-i közgyűlésén is, ahol megrendezetten az első felszólaló volt, azt fejtette ki, hogy Solohov csak a tények nem ismerése folytán értékelhette az ő „dicsőséges forradalmukat” ellenforradalomnak. Azt állítja, hogy a „munkásság, az értelmiség, talán még a parasztságnak is ma bennünk (mármint az írókban) van bizalma, és az a megdöbbentő és felemelő helyzet, hogy az ország ma tőlünk vár tanácsot, útmutatást és bennünket tekint szellemi vezetőinek, akár akarjuk, akár nem.” Arra szólítja fel végezetül az írókat, hogy ne veszítsék el a hitüket a jövőben, „melytől nemrég csak egy lépés választotta el” őket, dolgozzanak, „ha másként nem lehet, az íróasztalfiók számára”. Végül az Avanti című olasz lap január 16-i kelettel interjút közölt Déry Tiborral, aki kifejtette az ellenforradalomról alkotott, már ismertetett véleményét, azzal az eltéréssel, hogy ez alkalommal annyit elismert, hogy jelentkeztek ellenforradalmi megmozdulások is, de ha időt adtak volna a „népnek”, az úrrá tudott volna válni azokon. Beszélt arról, hogy milyen szerepe volt az íróknak a „forradalom” kirobbantásában és ezért milyen bizalom övezte őket, beszélt arról, hogy a szektáns hibák [miatt] miért „kényszerültek” a párton belüli vitáikat a párton kívül vinni. Déry Tibor I.r. vádlott lényegében ténybeli beismerésben volt és megbánását fejezte ki. A tények értékelése tekintetében előterjesztett védekezésére a Népbírósági Tanács az alábbiakban (minősítésnél stb.) visszatér. A tényállás tekintetében csupán azt tagadta, hogy nov. 15-én a Nagy-budapesti [Központi] Munkástanács előtt a „kormányzótanácsra” tett javaslatával kapcsolatban a nemzetközi tárgyalásokra is utalt volna. E tekintetben a Népbírósági Tanács a tárgyaláson ismertetett jegyzőkönyv (Nyomozati Iratok) és Rácz Károlyné tanú vallomása alapján tagadásával szemben fentiek szerint állapította meg a tényállást. Ezzel szemben ugyané tanú vallomása alapján - vádlott tagadására is tekintettel - nem állapította meg a bíróság, hogy a vádlott tette volna azt a kijelentést is, hogy „kormányzótanács”-ban az „anyaszentegyházat Mindszenty képviselné”, mert tanú valószínűleg e tekintetben egy közbeszólást tulajdonított a vádlottnak. 3.) A már hivatkozott bizonyítékok, valamint Vámosi Gyula, Szabó Ferenc, Kővári Ferenc, Pintér Erzsébet, Major András, Thuri Imre, Lendvai Mihály, Devecseri Gábor tanúk vallomása alapján a Népbírósági Tanács tényként megállapította, hogy: Háy Gyula II.r. vádlott, aki földbirtokos családból származott, apja mérnök volt, 17 éves korában csatlakozott a munkásmozgalomhoz, részt vett a forradalomban, rövidebb időre emigrált, majd 1920-ban (sic!) 1932-ig ismét Magyarországon élt. Ezután ismét emigrált, nemzetközileg elismert színpadi szerző lett. 1935-től [a] felszabadulásig a Szovjetunió vendége volt, amióta ismét hazánk213
