Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Levelek a belügyminiszterhez és a legfőbb ügyészhez
1957 hogy e gyakorlat teljesen megszűnt. S nem tartjuk kizártnak, hogy Déry megtörettetésében nem volt-e része a mellé osztott „vamzernek”, aki félhivatalos megbízásból vállalkozott e feladatra. A helyzet távolról sem elképzelhetetlen, hiszen éppen Déryvel kapcsolatban mond el hasonló - és két évvel későbbi - helyzetet a váci börtönből - az egykori fogolytárs, Kopácsi Sándor (l. Életfogytiglan. Bp., 1989. 270-271.). A váci börtönparancsnokság ugyanis azzal bízott meg — cigaretta és szesz ígéretével — egy köztörvényest, hogy naponta bántalmazza cellatársát. Amikor Kopácsiék tudomást szereztek erről - ők is ráígértek, s elérték, hogy a megbízott csak jelentse „feladatának” teljesítését. Igaz, Déry utóbb sehol és senkinek nem beszélt erről a megaláztatásról, ennek ellenére nem tartjuk kizártnak, hogy 1957 augusztusában vagy akár 1959 őszén ne alkalmazták volna vele szemben ezt az aljas és méltatlan „ eljárást". Igen tisztelt Belügyminiszter Úr! Igyekszem világosan és értelmesen írni, hogy ne vegyem el az idejét. Ön bizonyára értesülve van állapotomról, erről ezért nem írok. Mind jobban beborul fölöttem. Igyekszem érthetően■ kifejezr>t félreérthetetlenül kifejezni magamat, hogy nyoma se lehessen bármilyen kétértelműségnek. E levelet egy teljesen világos percemben írom, minden szavamért vállalva a felelősséget. Nem akarok kitérni a felelősségem elől, ha azt akartam volna, akkor d+s- ozidóltam volna disszidálok. Hogy őszinte vagyok s nem a betegség vagy a gyávaság íratja velem most ezt a kérést, azt Ön meg fogja tudni ítélni életemből s a vizsgálat adataiból. Minthogy egyúttal a Legfelsőbb Ügyészségnek is írok s ott részletesebben kitérek személyi körülményeimre, itt Önnek most csak gondolkodásomnak végső eredményét mondom el. Alapvetően rossz volt a viszonyom a párttal párthoz. Egyetlen mentségem vagy fél mentségem volt rá, s ezt most mindjárt kezdetben el akarom mondani: a Rajk-per s az utána következő perek, melyekben kezdettől fogva nem hittem, megingatták bizalmamat az akkori vezetőséggel szemben. De ez a bizalmatlanság elferdítette egész magatartásomat s gondolkodásomat, nem értettem meg, hogy a perek többé-kevésbé történelmi jelenségek voltak, s nem történelmi mértékkel mértem a pártot. Egyoldalúan csak történelmi erkölcsi mértéket alkalmaztam, s nem vettem figyelembe a gazdasági és történelmi erőket. Ezt ogyazeníen úgy mondjuk másképp úgy is lehet mondani, hogy kispolgári burzsoá ideológiával éltem. Ha gyakorlatban csak ritkán, de gondolatban állandóan vétkeztem a párt ellen. De ha gondolkodásomban rossz kommunista voltam, legalábbis életem több korszakában, akkor ez azt is jelenti, hogy gyakorlati cselekedeteimben is vétkeztem. Valószínűnek kell tartani, hogy már 1956 előtt is. Azt, ami egyik-másik cselekedetem mentségéül szolgálhat, nem hozom fel, mert az nem mentsége az egész magatartásomnak. Példának hozom fel az 1955-ös memorandum-ügyet, amelyről ugyan nem 138
