Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Lelkiismeret-vizsgálat
1957 A belügyminiszternek írott, augusztus 18-i keltezésű levelében Déry egyértelműen jelzi, hogy „két hónappal ezelőtt" vetette papírra e hosszabb vallomást. Ennek alapján helyeztük azt a június 20-i kihallgatás jegyzőkönyve mögé. (Döntésünket az is alátámasztotta, hogy ezt követően közel húsznapos szünet következett a kihallgatásokban.) Minden valamirevaló író hétköznapjain is folyamatos lelkiismeret-vizsgálatot tart. A nemzetet októberben nagy tragédia érte, ilyenkor kettős a kötelesség. Én a magam vizsgálatával nem vártam be természetesen a most már két hónapi börtönömet, jóval előbb kezdtem el a magam felelősségre vonását. Hogy a végére jussak járjak, nem lett volna szükségem külső kényszerre, sőt valószínűleg tárgyilagosabb tudtam volna lenni, ha nem betegen, testileg s lelkileg megtámadva testi és lelki szenvedések között, melyeket a börtön vált ki egy 63 éves, testi nyavalyákkal megvert emberből, mondom, ha köznapi körülmények között tudtam volna végére jutni ennek a vizsgálódásnak. Mindegy, az eredményen ez nem változtat. * Mindenekelőtt Elsősorban benső magatartásomat vizsgálom akarom vizsgálni, s nem cselekedeteimet. S mindjárt közölni is e vizsgálatnak végső s legfontosabb eredményét, világosan s magam iránt kíméletlenül, hogy lehetetlenné tegyek minden félreértést és félremagyarázást: vétkesnek érzem magam a párt előtt párttal szemben. Nem minden megrendülés nélkül jutottam erre az eredményre, mert állásfoglalásaimban, melyek gyakran szembeállítottak a párttal, jobban mondva pontosabban a pártvezetőséggel, mindig volt valamilyen látszatigazság, sőt gyakran részigazság is, melyekben évek óta felgyűlt szenvedélyes meggyőződéssel hittem. Még tovább megyek: egy-egy kimondott vagy kimondatlan bírálatom, mellyel a párt egyik-másik intézkedését vagy vezetőjét illettem, a maga egészében helytálló volt, amint azt a későbbi események, vagy a párt korrigáló vagy megváltoztatott intézkedései is igazolták. De az én tévedésem abban állt, hogy nem ismertem el a pártnak a tévedéshez való jogát. Nem vettem tekintetbe azt a számtalan kényszerű külpolitikai és belpolitikai hibaforrást, melyek a gyakorlatban elkerülhetetlenül befolytak a párt politikájába, s amelyeken nyilvánvalóan át kellett esnie, hogy túljuthasson rajtuk. Azt követeltem magamban a vezetőségtől, hogy hibátlanul vezessen. Minden hibához, melyet észrevettem vagy észrevenni véltem, rögtön csatlakozott egy régi hibának az emléke - melyet azóta tán már ki is javított -, s ezek az emlékek együtt összegezve igazságtalanul s méltatlanul felduzzasztották szememben a vezetőség felelősségét. Bár eszemmel mindig igyekeztem számbavenni a gyakorlati nehézségeket, melyekkel politikai vezetőknek meg kell birkózniuk, de mert nem ismertem őket eléggé ezeket az akadályokat, s mert nem magam találkoztam velük, hanem csak elképzeltem őket, végeredményben nyilvánvalóan lebecsültem őket tényleges súlyukat. így elsősorban nyilvánvalóan annak a lenini mondásnak a jelentőségét vesztettem el sokszor szem elől, mely szerint a szocializmust a meglévő em109
