Botka Ferenc szerk.: Három asszony. Déry Tibor levelezése feleségeivel Pfeiffer Olgával, Oravecz Paulával és Kunsági Máriával (Déry Archívum 11. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1995)

I. Első feleségének, Pfeiffer Olgának az arcképét Déiy az ítélet nincs egyik nyitó fejezetében örökítette meg: sudár, hibátlan alakját, szabályos rajzú, szép arcát, magas nyakú, habfehér batiszt-blúzait, amelyek kissé duzzadt, pajzsmirigy-túltengéses nyakát fedték; sima, angol szabású kosztümjeit, amelyeket édesapja készített. Megismerkedésük 1918 első felére, Déry „katonáskodása" idejére esik, amikor a huszonnégy éves ifjú - családja összeköttetései révén - valamilyen íróasztalhoz kötött ténykedéssel válthatta meg a csapatszolgálatot - egy Tárcaközi Bizottság elnevezésű sóhivatalban. Olga is itt dolgozott - titkárnőként; s kapcsolatuk a maga szokásos polgári keretei között kezdődött. Olga családi háttere - apja férfiszabó volt - messzemenően nem zavarta a szocialista eszmékkel barátkozó önkéntest. Ellenkezőleg! Mindez azonban - mint ez lenni szokott - egyáltalán nem jelentette azt, hogy a kérdésről családja is ugyanígy gondolkodott. Olgát - ahogy illik, szépen bemutatta szüleinek, sőt 1919 nyarán édesanyjával együtt nyaraltak hármasban a Kismarton közelében fekvő Savanyúkúton. Ám házasságukról, amelyet Déry emigrációs tervei kényszerítettek ki a Tanácsköztársaság bukása után, már csak Olga szülei szerezhettek tudomást. Amikor a „mezalliansz" másfél év múltán, 1921 tavaszán kiderült, a „meggondolatlan" fiúnak hosszú-hosszú - főleg anyagi indokokra hivatkozó magyarázkodásokba kerül az utólagos anyai belegyezés. E meglehetősen zaklatott körülmények között induló házasság - az emigránsélet hányattatásaihoz igazodva - ugyanilyen zaklatottan folytatódott. A fiatalok 1921. szeptember 20-án Salgótarjannál lépik át a határt, majd rövid rimaszombati és prágai tartózkodás után október első felében Bécsben telepednek le. - Távolról sem véglegesen. Közel két évi itt tartózkodás után a München melletti Feldafmgba költöznek. Ám ehelyütt sem melegednek meg: 1923 szeptember végén Párizsba utaznak. Itt igaz, közel két és fél évet töltenek. Az író egy szolidnak ígérkező bélyegüzletbe társul, de egy ízben váratlanul adósságot csinál, s 1926 februárjában ismét vonatra kell ülniök. Ezúttal az olaszországi Perugia ad nekik menedéket, - míg augusztusban ki nem derül: haza lehet, immár haza kell térniök Budapestre. Olga meglehetősen nehezen viseli el ezeket a változásokat. Szolid és biztos állását feladva állt Tibor oldalára, s kezdetben, Bécsben megpróbálja folytatni korábbi foglalkozását. Ám főnöke - hivatalon kívüli - félreérthetetlen ajánlata, majd zaklatása arra készteti, hogy felhagyjon korábbi foglalkozásával. Ezt követően háziasszonykodik, varrással, kötéssel, gépírással, fordítással, ruhatervezéssel kísérletezik - több-kevesebb sikerrel. Többnyire lakásuk négy fala között, szabályos elzártságban - részben nyelvtudásának hiányai (csak németül írt és beszélt), részben férje életmódja miatt, aki eleve nem kedvelte a hagyományos társasági életet. Hogy saját szavait idézzük: „vakon és süketen" a ill