Botka Ferenc szerk.: Három asszony. Déry Tibor levelezése feleségeivel Pfeiffer Olgával, Oravecz Paulával és Kunsági Máriával (Déry Archívum 11. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1995)
tani. Az egykori tisztikar vele közeli rangcsoportjában lévő s még élő kortársai: Király Béla, Szűcs Miklós nem válaszoltak érdeklődő sorainkra. Bizonytalan feltételezésünk szerint Juszuf személye esetleg Kovács István tábornokhoz, 1956 vezérkari főnökéhez lenne kapcsolható. 6 A szeptember 1-én beadott könyvek közt szereplő emlékirat (Egy egész világ ellen) folytatása (Hit, illúziók nélkül) csak 1977-ben jelenhetett meg Budapesten. (Londonban már 1956-ban közzétették.) - Legyünk azonban tényszerűek: az eredetileg Bécsben és 1923-ban kiadott első kötet is csak 1965-ben jutott nálunk újra nyilvánossághoz. 7 Az író ekkor kezdi írni a G.A. úrX-ben című regényét. 8 A magyar lány (később: Bécs 1934) és Maugham Eső c. darabjának fordítását. (Ddes (Ölelem, QJzerelmem ! Sok mindent kérdezel, de először arra válaszolok, amit nem kérdeztél, mert tudod: szeretlek! Legalább annyira, mint évekkel ezelőtt, de lia leltet, mindig jobban! Boldoggá teszel azzal a puszta ténnyel, ltogy vagy! Nagyon szeretlek, annyira, Iwgy ez már fáj! Most megpróbálok minden kérdésedre válaszolni és nagyon optimista vagyok, és Te bízzál bennem, bennünk, szeretlek, szeretünk, szükségünk van Rád! Bízzál a Kegyelmi Kérvényedben! Mama minden Iwlmija Irénkénél 1 maradt, azzal a feltétellel, ltogy lia Neked szükséged lesz bármire, majd Te elltozod. Egy-két váza, fényképek az, amit ellwztam. A lakást már el is cserélték, kaptak ráfizetést, eladták a Jtallból a szekrényeket, úgylwgy legalább egy évre van pénzük! A Tanács körúton lakiwk az Ady mozival szemben, most festik a lakást. Végrendeletet és az utolsó levelet itt küldöm, a fényképeket nem akarom beadni Neked! 2 Gyászszalagot nem leJwt küldeni. Kárpáthy úgy került Mamálwz, Iwgy kerestünk magnetofoitgépet, és őt ajánlotta Lilikének valaki, és ő szívesen el is jött. A temetéseit minden barátunk ott volt, Aurél, Gertrúdék, Gyuláék, Kenyeres Agnes, 4 Devecseri Gabi, 5 Lili, Örkény, Zalán doktor, Réz Pali, Hámosék stb., stb. Bölöni Györgyék segélyt küldtek. - KétItárom családlwz járok csak, de Iwzzám mitw\en régi barátunk jár. Anyukám jól van, tegnap kaptam tőle egy bőröndben 30 szál óriási krizantént, minden szárát egy fél burgonyába szúrta és elég frissen érkeztek! Lacika jól van, itt volt a múlt Jtéten. Luca éppen most másodszor iwgylány. Mária új fogai jók lettek. Viliékjól vannak, Iwtenként ínwkés csomagot küldenek. Irénke' júniusban nálam lett roszszul, én vittem kórlwzba egy liétfői napon és kedden már Iwlott volt. Súlyos cukorbaja volt és nem vettük észre! Hansiékkal 7 szombaton összejövünk, bridzsezünk, romit nem játszunk. Gizelkávaf sűrűn együtt vagyunk. Fűtőanyag megvan egész télre, új zár van a pinceajtón. Mária a Te szobádban, Lajoska a Mária szobájában, Pali az én kis szobámban, én a régi Itelyemen lakunk. Juszufróf évek óta nem Iwllottam. Színdarabokat nem kaptam még meg. 10 135 Budapest, 1958. dec. 2. 1 Irénkénél - Krizsák Istvánnénál.